Közzétette - Kategória - Nyíregyháza, Nyírség hírei, Regionális hírek, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye krónikája

Átadták a Nyíregyháza és Tokaj között megépült kerékpárutat


kerékpárút-hálózatot

Elkészült a Nyíregyházát Tokajjal összekötő kerékpárút eddig hiányzó, 21,5 kilométer hosszú szakasza. A több mint nettó 2,6 milliárd forint értékű beruházást csütörtökön adták át a nyírségi megyeszékhelyen. Az eseményen Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter elmondta, a teljes megyei kört szeretnék létrehozni, Nyíregyházától kiindulva Tokajon keresztül Tiszabecsig vezetne a bicikliút, amely innen Nyírbátort és Máriapócsot érintve térne vissza a nyírségi nagyvárosba. A következő évben soha nem látott kerékpáros fejlesztések fognak megvalósulni Magyarországon, 27 szakasz tervezése van folyamatban – jelentette ki az átadáson Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy a Nyíregyháza-Tokaj kerékpárút megépítése a kormány és a város között 2014-ben létrejött Modern városok programja megállapodás első pontjaként szerepelt. A helyi kerékpáros fejlesztésekkel sikerült több városrészt bekapcsolni a több mint 50 kilométer hosszú városi hálózatba, ez bővült ki most a Tokajig tartó kerékpárúttal. A most megépült szakasszal együtt 30 kilométer egybefüggő kerékpárút használható Nyíregyháza és Tokaj között. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, belföldi forrásokból megépült kerékpárút Rakamazt, Tiszanagyfalut, Nyírteleket és Nyíregyházát érinti és a 38-as főút mellett vezet Tokajba. A fejlesztéskor több szakaszon felújították a kerékpározásra alkalmas hidakat, védőkorlátokat építettek és biztosították a vasúti átjárókban a kerékpáros átvezetéseket.

MTI


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük