Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Árvíz ellen készülnek a Tisza kilenc kilométeres szakaszán


Uniós támogatással, 970 millió forintos beruházással több mint kilenc kilométeren magasítják és burkolják le a töltést a Tisza jobb partján Csongrád-Csanád megyében.

Képünk illusztráció Fotó: greeninfo.hu

Lábdy Jenő, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki igazgatóhelyettese a projektet bemutató csütörtöki rendezvényen közölte, a 2014–2020-as uniós költségvetési ciklus maradványforrásaiból negyvenmilliárd forint érkezett a vízügyi ágazatba. A nyertes projektek közül kettőt az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (ATIVIZIG) valósíthat meg.

Kozák Péter, az ATIVIZIG vezetője elmondta: a fejlesztés négy település – Baks, Dóc, Sándorfalva és Algyő – árvízi biztonsága szempontjából kiemelt jelentőségű. A töltés állapota elsősorban üzemeltetési szempontból jelent nehézséget,

A BURKOLATLAN ÚT KEDVEZŐTLEN IDŐJÁRÁSI KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT SZINTE JÁRHATATLAN.

A beruházás turisztikai szempontból is fontos, hiszen a fejlesztésnek köszönhetően hamarosan Csongrád és Szeged között végig burkolt töltéskoronán haladhatnak a kerékpárosok.

Borza Tibor, az ATIVIZIG műszakiigazgató-helyettese kifejtette: az Alsó-Tiszán a XIX. század közepén kezdték kiépíteni a védvonalakat. Az 1879-es szegedi nagy árvizet megelőző petresi gátszakadás ezen a területen történt, majd a 2006-os árvíz idején is megcsúszott a mentett oldali rézsű egy szakaszon – írja az MTI.

A beruházás a szegedi ártéri öblözet északi részén, az algyői hídtól a Dong-ér főcsatorna-torkolatáig valósul meg. A teljes ártéri öblözetben 183 500 ember lakik, a fejlesztés közvetlenül négy település védelmét javítja.

A beruházás két részre bontható: 9276 méteren a töltést – 10-40 centiméterrel – a mértékadó árvízszintre magasítják. Emellett több mint tíz kilométeren a töltéskoronán és a gátőrházakhoz, szertárakhoz vezető rámpákon makadámutat építenek ki, mert az az aszfaltburkolatnál sokkal rugalmasabban tudja követni a töltéstest kiszáradás vagy vízzel telítődés miatti mozgását.

A 2023 végére megvalósuló beruházás kivitelezője KÖTIVIÉP’B Kft.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük