Közzétette - Kategória - Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Adorján Béla: 20%-os emeléssel 45 ezer forintra nőjön a köztisztviselői alapilletmény összege!


DSCF3016

2011-ben úgy módosította a Parlament az önkormányzatok működésével kapcsolatos törvényt Pintér Sándor belügyminiszter beterjesztése nyomán, hogy a köztisztviselői alapilletményt érintő korábbi szabályozást feloldva azon „lehetőséget” teremtette meg, hogy amennyiben költségvetésük megengedi, a helyi önkormányzatok élhetnek az alapilletmény emeléssel.

Adorján Béla; a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés jobbikos frakcióvezetője sajtótájékoztatóján számolt be a témát érintő kezdeményezéséről:

„Előrebocsátanám: a Jobbik Magyarországért Mozgalom kormányra kerülésekor véghez fogja vinni a bérek rendezését, s előteremti a béruniót, melyet Vona Gábor hirdetett meg a Vona 18-nevű programsorozatában. A Fidesz-kormányzat igen különös módon próbálja a fizetések realizálásának kérdését megoldani: ahelyett, hogy példával járna elöl, még a köztisztviselők rég esedékes illetményemelésének kérdését is inkább az önkormányzatok vállára teszi át!

A köztisztviselők ugyanis azok, akik a politikusok helyett viszik hátukon a közigazgatást, s egyre növekvő terheik ellenére méltatlan módon 2008 óta semmit sem változott az illetményük összege! A Jobbik ezért javasolja, hogy 20%-os emeléssel 45 ezer forintra nőjön a köztisztviselői alapilletmény összege! Azonban a rég járó emelés fedezésére a kormány igen álságos „lehetősége” alapján csak az önkormányzatok töredéke lenne képes, s azok közül is sokan a helyi adók emelésével tudnák azt kivitelezni. A Jobbik azonban ezt határozottan elutasítja! Szerintünk a kormánynak lenne kötelessége megteremteni a méltányos bérszínvonalat, s mentesíteni az ország önkormányzatait ettől az illetménynövelési tehertől!

E célból éltem azzal az előterjesztéssel Vásárosnamény önkormányzata felé, mely szorgalmazza az Alaptörvényben foglaltak alapján azt, hogy az önkormányzatok hívják fel a kormány figyelmét ezen anomáliára, s éljenek felterjesztési joggal. Ennek alapján pedig kérjék az illetményalap központi költségvetésből történő emelését! Ez a kezdeményezés reményeim szerint minél több önkormányzathoz eljut, sőt a holnap Megyei Közgyűlésen is ezt tárgyaljuk majd, elfogadás esetén pedig felterjesztéssel végződhet! De itt nem állok meg: a Megyei Közgyűlés jobbikos frakcióvezetőjeként hamarosan az összes megyei önkormányzatot levélben fogom felkeresni ezen javaslattal, s kérni fogom, hogy csatlakozzanak! Így kezdeményezésünk remélhetőleg kiváltja majd a kormány elvárható intézkedését!”


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük