Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Adómentes vírusteszt, egységes összeghatár – cafeteria 2021-ben


Euro dollar és forint pénz bankjegyek és érmék, bankkártyák

Érdemes lehet a munkáltatóknak a dolgozók SZÉP-kártyáit még decemberben feltölteni – figyelmeztet Fata László juttatási szakértő. Januártól ugyanis visszaállhat a vírushelyzet előtti keretösszeg és vélhetően az adózás is. A mostani törvényjavaslat újdonsága: egységes szintre hozná a cégek és a költségvetési szervek kedvezményes keretét, a vírusteszt adómentessége bővülhet.

A héten nyújtotta be a kormány a parlamentnek T/13258. számú törvényjavaslatát az “egyes adótörvények módosításáról”. Ennek béren kívüli juttatásokat érintő részéről Fata László juttatási szakértőt kérdeztük.

A juttatások szempontjából a javaslat legfontosabb része, hogy megszűnhet a különbség rekreációs keretösszegben a költségvetési szervek és az egyéb munkáltatók (versenyszféra) által biztosított béren kívüli juttatás terén. A javaslat elfogadásával egységesen évi 450 ezer forint lehet a kedvezően adózó összkeret felső értéke.

A SZÉP Kártya egyes alszámláinak kedvezményes adózású felső határai az alábbiak szerint néznek ki jelenleg is a személyi jövedelemadóról szóló törvényben:

-szálláshely alszámla évi 225 ezer forint,
-vendéglátás alszámla évi 150 ezer forint
-szabadidő alszámla évi 75 ezer forint

Ezt 2020-ban egy kiegészítő jogszabály bővíti magasabb értékekre, illetve mentesíti a béren kívüli juttatásokat a szociális hozzájárulási adó megfizetése alól. Ez a kiegészítő jogszabály azonban 2020.12.31-ig hatályos.

Ebből az is következik, hogy amennyiben ez a jogszabály érvényét veszti, akkor várhatóan a személyi jövedelemadóról szóló törvényben szereplő alacsonyabb rekreációs kerettel (a tervezet szerint egységesen 450.000 Ft/év), az egyes alszámlák korábbi kereteivel, és a szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettséggel számolhatnak a munkáltatók. (béren kívüli juttatások esetén 15 százalék szja és 15,5% szociális hozzájárulási adó).

Figyeljünk a decemberi feltöltésre

Fata László azt javasolja a munkáltatóknak, hogy dolgozzanak ki alternativákat a várható jogszabályi környezetekhez alkalmazkodva. Így a jogszabályok elfogadását követően gyorsabban megvalósíthatók a legkedvezőbb megoldások.
A tervezéshez mindenképpen fontos alapelv, hogy a decemberben indított feltöltés még az idei szabályok alapján adózik, míg például a január 3-án (a decemberi munkabér mellett) indított juttatásra már a 2021-es szabályok lesznek érvényesek.

Mivel az adót a munkáltatónak a juttatáshoz kapcsolódóan kell megfizetni, így munkavállalói oldalról a már feltöltött egyenlegeket nem érinti az adóváltozás.

A 2020-ban feltöltött egyenleg például 2022. május 31-ig érhető el költségek levonása nélkül. (ezt követően a szolgáltató havi 3% költséget vonhat le a lejáró egyenleg terhére)

Vírustesztet adómentesen

A juttatási szakértő a javaslatban szereplő egy másik újdonságra is felhívta a figyelmet. Jelenleg a járványügyi szűrővizsgálat (vírusteszt) csak abban az esetben lehet adómentes, ha a munkáltató ezt a biztonságot és egészséget nem veszélyeztető munkavégzés feltételeinek – a munkavédelemről szóló törvény előírásai szerint a munkáltató felelősségi körébe tartozó – biztosításaként térítette.
A várható módosítás bővítheti a lehetőségeket. Egészen pontosan ez szerepel a javaslatban: “A nem pénzben kapott juttatások közül adómentes: a kifizető által biztosított védőoltás, járványügyi szűrővizsgálat – a juttatás időpontjától függetlenül”.
Ennek alapján akár elővigyázatosságból, a dolgozó igényére, vagy akár például a munkavállaló közeli hozzátartozói számára is adhat a munkaadó adómentesen vírustesztet.
Emellett a javaslat a hatályba lépést követően a korábban nyújtott tesztek adómentességét is biztosítaná.

/www.hrportal.hu/