Több mint 1,1 millió diák kezdi meg az általános- vagy középiskolai tanulmányait szeptemberben. Bár a sokak számára biztosított ingyenes tankönyv és étkeztetés nagy segítség a szülőknek, a családi kassza számára mindig kritikus időszak az ősz.

Fotó: Patcharanan Worrapatchareeroj / Getty Images Hungary
Az oktatási segédeszközök árának növekedése miatt fontos, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek is hozzájuthassanak a megfelelő eszközökhöz, hiszen a tanulás a társadalmi felzárkózás egyetlen módja – írja a penzcentrum. A SPAR Magyarország a Máltai Szeretetszolgálattal közösen idén már második alkalommal szervezi meg az „Adni Öröm!” jótékonysági tanszergyűjtő kampányát, amelynek keretében szeptember 4-ig adománykártyák megvásárlásával segíthetik az INTERSPAR üzletek vevői a nehéz sorsú diákok iskolakezdését, augusztus 24-27. között pedig az áruházakban személyesen megvásárolt, és a szeretetszolgálat önkénteseinek a helyszínen átadott füzetekkel, írószerekkel, tolltartókkal iskolatáskákkal, tornacsomagokkal és egyéb hasznos taneszközökkel járulhatnak hozzá a hátrányos helyzetű gyerekek iskolakezdéséhez.
A hazai családokra jellemzően az év második felére hárulnak a legnagyobb költségek, a nyári táborok, a nyaralás és az iskolakezdés – az ünnepi időszakról nem is beszélve – komoly anyagi megterhelést jelenthet a szülőknek. A gazdasági környezet igen bizonytalan, a költségek tervezhetősége is nehezebb, mint korábban.
Ezen körülmények között különösen fontos, hogy a rászoruló gyerekek is egyenlő eséllyel indulhassanak az iskolában, és megfelelő eszközeik legyenek a tanuláshoz. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország – a tavalyi jó tapasztalatokra építve – idén is egy egyedülálló összefogás keretében igyekszik megteremteni a hátrányos helyzetű gyerekek számára a megfelelő körülményket. Az INTERSPAR üzletekben a szeretetszolgálat önkéntesei augusztus 24. és 27. között várják a különböző tanszereket a felajánlóktól.
A gyűjtés már korábban megkezdődött: a tanév végén a diákok használt iskolatáskákat adományozhattak a szeretetszolgálat részére, amelyeket az augusztus végi akció keretében körülbelül 10 000 forint értékű tanszerrel töltenek fel. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat számos helyen üzemeltet központokat az országban, bizonyos településeken általános- és középiskolákat is fenntart. Hiba lenne azt gondolni, hogy a tanszerekre csak hátrányos helyzetű falvakban vagy szegregátumokban van nagy szükség, Győrbe és más nagyvárásokba is kerül a csomagokból.A felzárkózó településeken élő családok számára az iskolatáska, tolttartó és egyéb tanszerek megvásárlása sokszor elérhetetlen, ami miatt a gyerekek könnyen lemaradhatnak a tanulásban tovább mélyítve a társadalmi szakadékot.
Az idén már 26 éves Adni Öröm! jótékonysági adománygyűjtési kampány keretében tavaly első ízben szervezte meg a SPAR Magyarország a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal együtt a tanszergyűjtő akciót az INTERSPAR áruházakban, amely során a vásárlók több mint 57 000 eszközt adományoztak a rászoruló gyermekeknek. Az Adni Öröm! tanszergyűjtő akcióban 2022. július 20. és szeptember 4. között adománykártyák megvásárlásával segíthetik a SPAR Online shop és az INTERSPAR üzletek vevői a nehéz sorsú diákok iskolakezdését, közvetlenül a tanévindító előtt, augusztus 24-27. között pedig az áruházakban személyesen megvásárolt, és a szeretetszolgálat önkénteseinek a helyszínen átadott füzetekkel, írószerekkel, tolltartókkal iskolatáskákkal, tornacsomagokkal és egyéb hasznos taneszközökkel járulhatnak hozzá a hátrányos térségekben élő gyerekek iskolakezdéséhez.