Közzétette - Kategória - Magyarország hírei - Bűnügyi - Gazdasági - Politikai hírek

Add már, Uram, az esőt! A helyzet igen komoly, a köztársasági elnök már az esőért imádkozik


Meleg van, a földeken pedig rég nem látott szárazságot tapasztalni. A helyzet igen komoly, de annyira, hogy most már az államfő, Novák Katalin sem tudja tétlenül nézni. Ezért aztán egy olyan poszttal jelentkezett a Facebookon, amelytől vélhetően azt reméli: majd esni fog.

„A vakációzók örömére hetek óta tombol a nyári kánikula. A gazdák viszont aggódva figyelik a kiszáradt földeket, hiszen a megélhetésük múlik ezen. Az aszály egyre nagyobb károkat okoz az Ormánságban is, ahol nemrég jártam.

Add már, Uram, az esőt!

– írta a köztársasági elnök, felhasználva Kovács Kati slágerének címét.