Közzétette - Kategória - Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

A víz világnapjára emlékeztek és beregi diákokat díjaztak Vásárosnaményban


A világnapot 1992-ben, a Rio de Janeiróban tartott nemzetközi Környezet és Fejlődés konferenciát követően kezdeményezte az ENSZ közgyűlése, ezt követően először egy évvel később, 1993-ban tartották meg. Azóta minden évben ez a dátum szolgáltat alkalmat arra, hogy a figyelem a vízre irányuljon. A 2025-ös Víz Világnap fő témája: „Őrizzük meg gleccsereinket!”

2022 decemberében az ENSZ Közgyűlése elfogadta azt a határozatot, amely 2025-öt a Gleccserek Megőrzésének Nemzetközi Évévé nyilvánítja, valamint kihirdette, hogy 2025-től kezdődően minden év március 21-e a Gleccserek Világnapja lesz.

Őrizzük meg gleccsereinket

Manapság gleccsereink gyorsabban olvadnak, mint korábban bármikor. Bolygónk változatlan melegedésével fagyos világunk folyamatosan zsugorodik, ez pedig egyre kiszámíthatatlanabbá teszi a víz körforgását. Emberek milliárdjainak életét befolyásolja az olvadékvíz áramlásának módosulása, ami árvizeket, aszályokat, földcsuszamlásokat és tengerszint-emelkedést okoz szerte a világon. Számtalan életközösséget és ökoszisztémát fenyeget a pusztítás. Enyhítenünk kell a klímaváltozás hatásait, ebben pedig gleccsereink védelme és megőrzése elsőbbséget élvez! Csökkentenünk kell az üvegházhatású gázok kibocsátását, hogy lassítsuk a gleccserek visszahúzódását! Emellett pedig fenntarthatóbban kell kezelnünk az olvadékvizet is. A gleccsereink megmentése kulcsfontosságú túlélési stratégia bolygónk és az egész emberiség számára.

A fagyott vízkészleteink megőrzése a jövő számára

A gleccserek pótolhatatlan alkotóelemei világunknak – olvadékvizük nélkülözhetetlen az ivóvízellátás, a mezőgazdaság, az ipar, a tiszta energiatermelés és az egészséges ökoszisztémák fenntartása szempontjából.
Gyorsuló olvadásuk miatt a vízkörforgás egyre kiszámíthatatlanabbá válik, ez pedig súlyos következményekkel jár az emberek és a bolygó mindennapjaira nézve. A globális szén-dioxid-kibocsátás csökkentése mellett új, helyi eszközökre és módszerekre is szükség van, hiszen alkalmazkodni kell az egyre zsugorodó gleccserekhez.

Az országosan is megrendezésre kerülő megemlékezések sorából, idén sem maradhatott Vásárosnamény, mely  Vásárosnamény Város Önkormányzatának, a Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Természetbarát Diákköre, illetve a Beregi Természet- és Környezetvédelmi Egyesület szervezésében jött létre. A rendezvény helyszínéül a Balázs József Városi Könyvtár és Művelődési Központ színházterme adott otthont. Az ünnepélyes megnyitó ceremóniát megelőzően Toldi Zoltán, a Beregi Természet és Környezetvédelmi Egyesület elnöke, egyben a megemlékezés főszervezője köszöntötte a népes számban megjelent közönséget. A megemlékezés Filep Sándor, Vásárosnamény polgármesterének ünnepi köszöntőjével kezdődött, majd ezt követően Molnár Gábor, a FETIVIZIG IV. Folyamos Szakaszmérnökség szakaszmérnökének megnyitó beszédé hangzott el. A köszöntők befejeztével az immár megszokott ünnepi műsor vette kezdetét, ahol a Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola második évfolyamos diákjai adtak ünnepi műsort, a „Víz az élet forrása” címmel.

A rendezvény maga nem csak a megemlékezésről szólt, hiszen a Víz Világnapja alkalmából rajz-és plakátpályázatot is hirdetett a város az óvodások, általános iskolák alsó- és felső tagozatosainak, valamint a középiskolás diákok részére. A szebbnél-szebb pályamunkákat tartalmazó verseny jutalmait a nyertesek Filep Sándor polgármestertől és Molnár Gábor szakaszmérnöktől vehették át a díjazottaknak. Az ünnepi megemlékezésen szakmai előadásra is sor került, ahol Dr. Vass Róbert a Debreceni Egyetem Tájvédelmi és Környezetvédelmi Tanszék egyetemi adjunktus ,,Gleccserek a Föld hőmérői” címmel tartott érdekfeszítő előadást. Ezt követően Babita Martina a Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium tanulójának szavalata színesített a megemlékezést, melyet Voloscsuk Emília és Simon-Jójárt Kevin tanulói előadása követett. A délutánt Toldi Zoltán a Beregi Természet és Környezetvédelmi Egyesület elnökének zárszava követett, aki megköszönte a támogatást, a látványos műsorokat és a színvonalas pályázatokat.

Név: oszt kategória díjazás Iskola felkészítők
Gál Áron 2.o alsó tag I.hely Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Petőfi Sándor Tagintézménye Konczné Illés Ildikó
Aux Jázmin 4.o alsó tag II.hely Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Petőfi Sándor Tagintézménye Pallagi Noémi
Pallagi Kira 4.o alsó tag III.hely Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Kölcsey Ferenc Tagintézménye Szőke Szilvia
Sütő Levente 1.o alsó tag különdíj Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Petőfi Sándor Tagintézménye Monori Erika Márta
Balogh Kálmán Endre 4.o alsó tag ötletes Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Kölcsey Ferenc Tagintézménye Tóthné Szőke Szilvia
Szombaty Emilia 2.o alsó tag ötletes Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Kölcsey Ferenc Tagintézménye Melnyikova Mónika
Baráth Botond 2.o alsó tag ötletes Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Kölcsey Ferenc Tagintézménye Melnyikova Mónika
Misku Leila 4.o alsó tag ötletes Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Petőfi Sándor Tagintézménye
Berényi Lili 4.o alsó tag ötletes Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Petőfi Sándor Tagintézménye
Borbély-Szabó Alexa 3.o alsó tag ötletes Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Petőfi Sándor Tagintézménye Husztiné Szombaty Andrea
Név: oszt kategória díjazás Iskola
Puskás Kata Amarill 7.b felső tag I.hely Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szász-Sikó Dalma
Balogh Leila 6.b felső tag II.hely Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szász-Sikó Dalma
Szász Vince 5.b felső tag III.hely Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szász-Sikó Dalma
Bedinszki Lili 5.c felső tag III.hely Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szász-Sikó Dalma
Cersosimo Eliza Sara 8.a felső tag különdíj Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szász-Sikó Dalma
Eszenyi Míra 7.b felső tag ötletes Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szász-Sikó Dalma
Illés Hanna 6.b felső tag ötletes Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szász-Sikó Dalma
Solymos Marcell 5.b felső tag ötletes Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szász-Sikó Dalma
Bányai Fanni 6.o felső tag ötletes Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Kölcsey Ferenc Tagintézménye
Zán Zorka 6.o felső tag ötletes Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Kölcsey Ferenc Tagintézménye
Liga Jázmin 6.o felső tag ötletes Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Kölcsey Ferenc Tagintézménye
Nagy Levente 3.o dicséret Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Petőfi Sándor Tagintézménye Husztiné Szombaty Andrea
Czeglédi Hédi 3.o dicséret Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Petőfi Sándor Tagintézménye Husztiné Szombaty Andrea
Kiss Emilia 3.o dicséret Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Petőfi Sándor Tagintézménye Husztiné Szombaty Andrea
Czeglédi Botond 3.o dicséret Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Petőfi Sándor Tagintézménye Konczné Illés Ildikó
Tóth László 7.o dicséret Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Petőfi Sándor Tagintézménye Pallagi Noémi
Szűcs Sándor 7.o dicséret Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Petőfi Sándor Tagintézménye Pallagi Noémi
Újhelyi Rebeka Anna 5.o dicséret Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Petőfi Sándor Tagintézménye Pallagi Noémi
Nagy Izabella 8.o dicséret Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Petőfi Sándor Tagintézménye Pallagi Noémi
Zakor Csaba Botond 8.o dicséret Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Petőfi Sándor Tagintézménye Pallagi Noémi
Simon Gergely 4.o dicséret Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Petőfi Sándor Tagintézménye Pallagi Noémi
Huszti Hanna 6.o dicséret Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Joó Jázmin Ágnes 6.b dicséret Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szász-Sikó Dalma
Koncz Dominik 6.b dicséret Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szász-Sikó Dalma
Tóth Bíborka 6.b dicséret Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szász-Sikó Dalma
Tóth Dorka 7.c dicséret Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szász-Sikó Dalma
Túróczi Máté 5.b dicséret Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szász-Sikó Dalma
Koncz Vivien 6.b dicséret Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szász-Sikó Dalma
Gorzó Zalán 6.a dicséret Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szász-Sikó Dalma
Szőllősy Zsombor 5.b dicséret Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szász-Sikó Dalma
Kovács Viktória 5.a dicséret Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szász-Sikó Dalma
Rózsa Leila Diána 8.b dicséret Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szász-Sikó Dalma
Csutka Dávid 2.o dicséret Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Kölcsey Ferenc Tagintézménye Melnyikova Mónika
Kósa Dóra 4.o dicséret Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Kölcsey Ferenc Tagintézménye Tóthné Szőke Szilvia
Laczkó Szofia Petra 3.o dicséret Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Kölcsey Ferenc Tagintézménye Tóthné Szőke Szilvia
Szabó Lilla 3.o dicséret Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Kölcsey Ferenc Tagintézménye Tóthné Szőke Szilvia
Ivánku Jázmin 3.o dicséret Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Kölcsey Ferenc Tagintézménye Tóthné Szőke Szilvia
Fórizs Janka 3.o dicséret Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Kölcsey Ferenc Tagintézménye Tóthné Szőke Szilvia
Simon Petra 3.o dicséret Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Kölcsey Ferenc Tagintézménye Tóthné Szőke Szilvia
Jónás Amina 2.o dicséret Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Kölcsey Ferenc Tagintézménye Melnyikova Mónika
Kiss Laura 2.o dicséret Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Kölcsey Ferenc Tagintézménye Melnyikova Mónika
Kovács Csenge Zoé 2.o dicséret Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Kölcsey Ferenc Tagintézménye Melnyikova Mónika
Tóth Andrea Liza 2.o dicséret Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Kölcsey Ferenc Tagintézménye Melnyikova Mónika
Karakó Zoltán 1.o dicséret Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Kölcsey Ferenc Tagintézménye Melnyikova Mónika
Tóth Lorenzó Nikolasz 2.o dicséret Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Kölcsey Ferenc Tagintézménye Melnyikova Mónika
Név: oszt Csoport díjazás Iskola
Szabó Panna és Szabó József 5 éves Búzavirág I.hely Vásárosnaményi Játékország Óvodái Aranyablak tagóvoda Nagy-Drabbant Annamária Nánási Margit
Bancsi Vencel 6 éves Csillagvirág II.hely Vásárosnaményi Játékország Óvodái Hétszínvirág Óvoda Konczné Liga Edina Ráczné Kun Éva
Baranyi Balázs 6 éves Hóvirág II.hely Vásárosnaményi Játékország Óvodái Hétszínvirág Óvoda Baksa Beáta Baráth Dánielné
Sütő Anna 5 éves Kéknefelejcs III.hely Vásárosnaményi Játékország Óvodái Hétszínvirág Óvoda Sánta Csilla Dr Bakáné Molnár Anita
Veress Marcell 5 éves Csillagvirág III.hely Vásárosnaményi Játékország Óvodái Hétszínvirág Óvoda Konczné Liga Edina Ráczné Kun Éva
Géczi Johanna 6 éves Hóvirág Különdíj Vásárosnaményi Játékország Óvodái Hétszínvirág Óvoda Baksa Beáta Baráth Dánielné
Gerő Izabella 6 éves Búzavirág ötlet Vásárosnaményi Játékország Óvodái Aranyablak tagóvoda Nagy-Drabbant Annamária Nánási Margit
Varga Aliz 5 éves Levendula ötlet Vásárosnaményi Játékország Óvodái Hétszínvirág Óvoda Nagy-Drabbant Annamária Nánási Margit
Voloscsuk Zétény László 5 éves Napraforgó ötlet Vásárosnaményi Játékország Óvodái Hétszínvirág Óvoda Varga Zsuzsa Matzon Sipos Angéla
Nagy Emília 6 éves Napsugár ötlet Vásárosnaményi Játékország Óvodái Hétszínvirág Óvoda Szilágyi-Baráth Judit Fejes Krisztina
Winkler Nina 6 éves ötlet Vásárosnaményi Játékország Óvodái Tündérkert tagóvoda Kokasné Harsányi Györgyi Bancsi Viktória
Tóth Janka 6 éves Csillagvirág ötlet Vásárosnaményi Játékország Óvodái Hétszínvirág Óvoda Konczné Liga Edina Ráczné Kun Éva
Szombaty Dorina 6 éves ötlet Vásárosnaményi Játékország Óvodái Tündérkert tagóvoda Köveshegyi Zsófia
Juhász Anna 6 éves Napraforgó ötlet és a legnagyobb méret Vásárosnaményi Játékország Óvodái Hétszínvirág Óvoda Varga Zsuzsa Matzon Sipos Angéla
Kósa Luca 5 éves Százszorszép dícsérő Vásárosnaményi Játékország Óvodái Hétszínvirág Óvoda
Juhász Natasa 5 éves Százszorszép dícsérő Vásárosnaményi Játékország Óvodái Hétszínvirág Óvoda
Kósa Zsófia 5 éves Százszorszép dícsérő Vásárosnaményi Játékország Óvodái Hétszínvirág Óvoda
Gulyás Anna 5 éves Százszorszép dícsérő Vásárosnaményi Játékország Óvodái Hétszínvirág Óvoda
Bíró Róbert 6 éves Hóvirág dícsérő Vásárosnaményi Játékország Óvodái Hétszínvirág Óvoda Baksa Beáta Baráth Dánielné
Lakatos Gábor Brájen 7 éves Hóvirág dícsérő Vásárosnaményi Játékország Óvodái Hétszínvirág Óvoda Baksa Beáta Baráth Dánielné
Kardos Kira 5 éves Hóvirág dícsérő Vásárosnaményi Játékország Óvodái Hétszínvirág Óvoda Baksa Beáta Baráth Dánielné
Kristóf Ákos 7 éves Hóvirág dícsérő Vásárosnaményi Játékország Óvodái Hétszínvirág Óvoda Baksa Beáta Baráth Dánielné
Koncz Dominik 6 éves Kéknefelejcs dícsérő Vásárosnaményi Játékország Óvodái Hétszínvirág Óvoda Sánta Csilla Dr Bakáné Molnár Anita
Csercsa Kristóf 6 éves Kéknefelejcs dícsérő Vásárosnaményi Játékország Óvodái Hétszínvirág Óvoda Sánta Csilla Dr Bakáné Molnár Anita
Herczeg Dávid 6 éves Kéknefelejcs dícsérő Vásárosnaményi Játékország Óvodái Hétszínvirág Óvoda Sánta Csilla Dr Bakáné Molnár Anita
Lénárt Péter 6 éves Kéknefelejcs dícsérő Vásárosnaményi Játékország Óvodái Hétszínvirág Óvoda Sánta Csilla Dr Bakáné Molnár Anita
Krasnigi Evelina 5 éves Kéknefelejcs dícsérő Vásárosnaményi Játékország Óvodái Hétszínvirág Óvoda Sánta Csilla Dr Bakáné Molnár Anita
Kovács Luca 6 éves Levendula dícsérő Vásárosnaményi Játékország Óvodái Hétszínvirág Óvoda
Hama Blanka 6.éves Levendula dícsérő Vásárosnaményi Játékország Óvodái Hétszínvirág Óvoda
Buzás Petra 6.éves Levendula dícsérő Vásárosnaményi Játékország Óvodái Hétszínvirág Óvoda
Szilágyi Áron 6.éves Napraforgó dícsérő Vásárosnaményi Játékország Óvodái Hétszínvirág Óvoda Varga Zsuzsa Matzon Sipos Angéla
Pap Zoé Léna 6.éves Napraforgó dícsérő Vásárosnaményi Játékország Óvodái Hétszínvirág Óvoda Varga Zsuzsa Matzon Sipos Angéla
Fülöp Zoé 7.éves Napsugár dícsérő Vásárosnaményi Játékország Óvodái Hétszínvirág Óvoda Szilágyi-Baráth Judit Fejes Krisztina
Pataki Zselyke 6. éves Napsugár dícsérő Vásárosnaményi Játékország Óvodái Hétszínvirág Óvoda Szilágyi-Baráth Judit Fejes Krisztina
Sebestyén Zsófia 5.éves Napsugár dícsérő Vásárosnaményi Játékország Óvodái Hétszínvirág Óvoda Szilágyi-Baráth Judit Fejes Krisztina
Kocsis Dávid 6 éves Búzavirág dícsérő Vásárosnaményi Játékország Óvodái Aranyablak tagóvoda Nagy-Drabbant Annamária Nánási Margit
Dúl Diána Ibolya 6 éves Búzavirág dícsérő Vásárosnaményi Játékország Óvodái Aranyablak tagóvoda Nagy-Drabbant Annamária Nánási Margit
Fazekas Vivien 5 éves Búzavirág dícsérő Vásárosnaményi Játékország Óvodái Aranyablak tagóvoda Nagy-Drabbant Annamária Nánási Margit
Szabó József 5 éves Búzavirág dícsérő Vásárosnaményi Játékország Óvodái Aranyablak tagóvoda Nagy-Drabbant Annamária Nánási Margit
Szabó Panna 5 éves Búzavirág dícsérő Vásárosnaményi Játékország Óvodái Aranyablak tagóvoda Nagy-Drabbant Annamária Nánási Margit
Baráth Levente 6 éves Pipacs dícsérő Vásárosnaményi Játékország Óvodái Aranyablak tagóvoda Zeke Orsolya
Koi Léna Bianka 4 éves Pipacs dícsérő Vásárosnaményi Játékország Óvodái Aranyablak tagóvoda Zeke Orsolya
Gégényi Liza Zselyke 6 éves dícsérő Vásárosnaményi Játékország Óvodái Tündérkert tagóvoda Kokasné Harsányi Györgyi
Petra Panka 4 éves dícsérő Vásárosnaményi Játékország Óvodái Tündérkert tagóvoda Kokasné Harsányi Györgyi
Kovács Maja 4 éves dícsérő Vásárosnaményi Játékország Óvodái Tündérkert tagóvoda Kokasné Harsányi Györgyi
Koncz Boglárka 6 éves dícsérő Vásárosnaményi Játékország Óvodái Tündérkert tagóvoda Bancsi Viktória
Juhász Panka 5 éves dícsérő Vásárosnaményi Játékország Óvodái Tündérkert tagóvoda Köveshegyi Zsófia
Szabó Róbert 6 éves dícsérő Vásárosnaményi Játékország Óvodái Tündérkert tagóvoda Köveshegyi Zsófia Fórizs Mónika
Név: oszt kategória díjazás Iskola
Kálvin Eszter 10.b Középiskola I.hely Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Popovics Lea 10.b Középiskola I.hely Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Zakor Luca 10.b Középiskola II.hely Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Bedő Lukács 10.b Középiskola III.hely Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Katona Lilla 10.b Középiskola Különdíj Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Olivera-Cersosimo Aleandro 10.b Középiskola ötletes Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Porvázsnyik Mónika 10.c Középiskola ötletes Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Rengő Virág 10.c Középiskola ötletes Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Fekete Tímea 10.b Középiskola ötletes Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Oláh Anna 10.c Középiskola ötletes Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Jurkinya Anna 10.b Középiskola ötletes Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Kovalik Krisztián 10.b Középiskola ötletes Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Kálvin Anna 10.b Középiskola ötletes Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Balázs Blanka 10.c Középiskola ötletes Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Csicsák Regina 10.f Középiskola ötletes Lónyai Menyhért Baptista
Szabó Boglárka 10.b dícsérő Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Dér Bence 9.b dícsérő Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Fülöp Júlia 9.b dícsérő Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Bancsi Bence 9.b dícsérő Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Szolnoki Amanda 9.b dícsérő Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Katona Boglárka 9.b dícsérő Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Pócsi Noémi 9.b dícsérő Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Kovács Vanda 10.b dícsérő Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Szlocski Patrik 10.c dícsérő Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Baráth Lili 10.b dícsérő Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Zsuraljova Alexandra 10.c dícsérő Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Szabó Eszter 10.b dícsérő Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Vers
Név: oszt kategória díjazás Iskola
Babita Martina 10.c Vers I.hely Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Popovics Lea 10.b Vers I.hely Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Prezentáció – kiselőadás
Név: oszt kategória díjazás Iskola
Simon-Jójárt Kevin 11.b kiselőadás I. Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Dér Bence 9.b kiselőadás II. Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Orosz Sándor Zoltán 11.b kiselőadás III. Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Voloscsuk Emilia 11.b kiselőadás különdíj Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Ruszó Natália 10.a kiselőadás dícsérő Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Kun Patrik 11.a kiselőadás dícsérő Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Varga Melina 11.b kiselőadás dícsérő Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Andorkó Ibolya 11.b kiselőadás dícsérő Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Pataki Roland 11.b kiselőadás dícsérő Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Kiss Patrícia 11.b kiselőadás dícsérő Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Fülöp Zoé 11.b kiselőadás dícsérő Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Szűcs Johanna 11.b kiselőadás dícsérő Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Bori Ákos 11.b kiselőadás dícsérő Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Szűcs Balázs 11.b kiselőadás dícsérő Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Horváth Annamária 11.a kiselőadás dícsérő Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük