A hamis áruk szállításának egyik legfőbb csatornája a konténeres tengeri fuvarozás: 2014 és 2016 között így szállították a lefoglalt hamisított áruk összértékének 56 százalékát – közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala vasárnap egy friss uniós tanulmányra hivatkozva az MTI-vel.

FORRÁS: ARNOUDNL/SHUTTERSTOCK
Azt írták: a hajóval szállított konténerek több mint fele Németországon, Hollandián és az Egyesült Királyságon keresztül jutott be az unióba 2016-ban. Ezen javíthat, ha az Európai multidiszciplináris platform a Bűnügyi Fenyegetettség Ellen elnevezésű szervezet (EMPACT) 2021-2025-ös szakpolitikai ciklusában fontos feladatként ismeri el a szellemi tulajdonjog elleni bűncselekményekkel szembeni küzdelmet – tették hozzá.
AZ EURÓPI UNIÓBA 2016-BAN MINTEGY 121 MILLIÁRD EURÓNYI (MINTEGY 44 EZER MILLIÁRD FORINT) HAMIS TERMÉK ÁRAMLOTT, A TELJES IMPORT 6,8 SZÁZALÉKA.
Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) nyilvánosságra hozott tanulmánya szerint ez 83 milliárd euró veszteséget okozott az európai cégeknek, 15 milliárd eurónyit a tagállamoknak és 610 ezer munkahely megszűnését eredményezte.
A KUTATÁS SZERINT 2014 ÉS 2016 KÖZÖTT A LEGTÖBB HAMISÍTOTT ÉS KALÓZTERMÉK 57 SZÁZALÉKÁT POSTAI CSOMAGOKBAN FOGLALTÁK LE,
azonban az érték alapján egyértelműen a konténerszállító hajóval érkező hamisítványok dominálnak, az összérték mintegy 56 százalékát adják. Mivel a tengeri konténeres szállítás nagy előnye, hogy olcsón és hatékonyan képes kiszolgálni a kereskedelmet, nem meglepő, hogy a nemzetközi áruforgalom több mint 80 százalékát így bonyolítják – írták.
A LEFOGLALT KOZMETIKAI ÉS SZÉPSÉGIPARI TERMÉKEK, LÁBBELIK, ÉLELMISZEREK, JÁTÉKOK ÉS BŐRÁRUK ÖSSZÉRTÉKÉNEK TÖBB MINT A FELÉT TENGEREN SZÁLLÍTOTTÁK, AHOGYAN A LEFOGLALT ELEKTRONIKAI TERMÉKEK 49 SZÁZALÉKÁT IS.
Tavaly – nem meglepő módon – a gyógyszeripari hamisítványok száma is megugrott – tartalmazza a közlemény. Hozzátették: a jelentősen növekvő globális kereskedelem egyre nagyobb terhet ró a vámhatóságokra. Míg a röntgen- vagy gammasugár-vizsgálattal a kábítószerek és fegyverek szállítása felderíthető, a hamisított vagy illegális forrásból származó áru kiszűrésében ez nem hatékony.
FELDERÍTÉSÜKHÖZ SZEMÉLYES JELENLÉTRE VAN SZÜKSÉG, AZONBAN A KONTÉNEREKNEK CSAK KEVESEBB MINT 2 SZÁZALÉKÁT ELLENŐRZIK ÍGY.
A koronavírus-járvány fokozta a problémát: a bűnözői hálózatok nagyon gyorsan reagáltak a válságra, és stratégiáikat úgy alakítják, hogy a megváltozott világban is előnyt kovácsoljanak maguknak – idézte a közlemény Pomázi Gyulát, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnökét, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület elnökhelyettesét, aki szerint
CSAK UNIÓS SZINTŰ ÖSSZEFOGÁSSAL LEHET A HAMISÍTOTT TERMÉKEK EURÓPÁBA ÁRAMLÁSÁT MEGFÉKEZNI.
A most nyilvánosságra hozott elemzésből kiderült, hogy a tengeren szállított hamis termékek jelentős része, 79 százaléka Kínából származott – olvasható a közleményben.