Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

A távolságtartási szabályokat továbbra is be kell tartani – figyelmeztetnek a szakemberek


Hazánkban az előző napokhoz képest jóval kevesebb, mindössze 24 embernél mutatták ki a koronavírust. A szakemberek szerint a távolságtartási szabályokat azonban továbbra is be kell tartani, például a strandok büféinél sorbaálláskor is. Közben Debrecenben az egyre több fertőzött miatt úgy döntöttek, hogy látogatási tilalmat rendelnek el az idősotthonban, ahol más szigorításokat is bevezettek, gyakorlatilag visszatértek a tavasszal alkalmazott előírásokhoz – hangzott el az M1 Híradójában.

Az elmúlt időszakban megemelkedett a fertőzöttek száma Debrecenben, emiatt újra látogatási tilalmat vezettek be az önkormányzati idősotthonokban. A közösségben tavasszal sem volt megbetegedés, és most sincs ismert pozitív eset. A polgármester azt mondta: az intézkedéssel azt szeretnék elérni, hogy

ne is jelenjen meg a koronavírus az idősotthonban.

„Ugyanazokat a szabályokat vezettük be, mint a vírushelyzet első szakaszában márciusban, áprilisban, májusban alkalmaztunk. Ez azt jelenti, hogy a dolgozók zsilipeléssel mehetnek be az intézménybe, abban az esetben ha valaki elhagyja az intézmény területét, akkor csak izolációs időszakot követően térhet vissza az általa használt közegbe” – mondta Papp László, Debrecen polgármestere.

Még szerdán derült ki, hogy négy játékos is megfertőződött a Ferencváros férfi vízilabda-csapatánál, azóta teszteltek más csapatoknál is. Egerben és Debrecenben is egy-egy játékos szervezetében mutatták ki a vírust.

A Magyar Kupában szereplő összes csapat számára kötelezővé tették a tesztelést.

Szijjártó Péter külügyminiszter a közösségi oldalán jelentette be, hogy jövő héttől, ha egy magyar csapat sárga vagy piros besorolású országból tér haza, akkor a hazaérkezés után a játékosoknak, az edzőnek és a stábtagoknak két koronavírus teszten kell átesniük. Az eredmények megérkezéséig pedig csak az otthonuk és az edzéshelyszínek között közlekedhetnek.