Vásárosnamény – A Kelet Takarék Megyei I. osztály 24. fordulójában, a felívelő ágban lévő Vásárosnamény SE a bajnokaspiráns Mándok csapatához látogatott vendégjátékra. A Beregiek már a mérkőzés kezdetén megszerezték a vezetést, melyre a hazaiak ugyan még abszolválni tudtak, ám ezt követően beindult a beregi henger. A naményi alakulat szervezett, gólra törő játékával, végül hatot hintet, a bajnoki címért harcoló Mándoknak, így ilyen arányban is megérdemelten hozta el a három pontot.
A mérkőzés összefoglalója:
Edzői értékelések:
Kiss Gábor: – Az az igazság, hogy ez az eredmény már nagyon benne volt a csapatban. Tudom, nem szabad hat gólt kapni, főleg hazai pályán, de ezen most már nem tudunk változtatni. Azon kell most már még keményebben dolgoznunk, hogy a hátralévő mérkőzéseinken minél több pontot szerezzünk. Talán még annyit, hogy ugyanezek a játékosok voltak azok, akit tudtak egy elképesztő veretlenségi szériát produkálni.
Dudás Zoltán: – Kiss Gabi barátom a mérkőzés előtt azt mondta csapatomra, hogy zárkózni akar az élmezőnyhöz és több van benne. Ez mind igaz, amit a fiúk ma hatványozottan bebizonyítottak. Szeretnénk megköszönni a Mándoknak a vendéglátást!
A mérkőzés statisztikája:
A forduló további eredményei:
A bajnokság állása: