Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

A rezsiharc után itt az árharc – A kormány új fegyvert vet be az az élelmiszer-drágulás ellen


Az élelmiszer-ágazatban folyamatban lévő gyorsított ágazati vizsgálatok tapasztalatai alapján online árfigyelő adatbázis létrehozását kezdeményezte a kormánynál a Gazdasági Versenyhivatal elnöke – derült ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) közös közleményéből.

Címlapkép: Getty Images

A tájékoztatásból kiderült, hogy a kormány támogatja Rigó Csaba Balázs versenypártolási és az inflációt csökkentő javaslatát, a mielőbbi megvalósítás érdekében pedig a GFM és a GVH közös munkacsoportot hoz létre jövő hét elején. A közleményben kiemelték: az élelmiszerárak gyors emelkedése egész Európában nehézségeket okoz a lakosság és a gazdasági élet valamennyi szereplője számára.

„Az infláció leküzdése ezért közös cél, a családok, a gazdaság és a piaci verseny védelme érdekében a versenyhatóságnak és a kormánynak is minden lehetséges eszközt meg kell ragadnia az infláció leküzdése, az év végére egy számjegyűre szorítása érdekében” – összegzik.

Nemzetközi vizsgálatok után döntöttek

A Gazdasági Versenyhivatal több gyorsított ágazati vizsgálatot is folytat az élelmiszer-ágazatban: január 20-án a tej és tejtermékek, február 8-án pedig a tartós élelmiszerek piacán kezdett vizsgálódásba. A gyorsított ágazati vizsgálatokkal párhuzamosan a GVH felmérte a kapcsolódó nemzetközi kezdeményezéseket.

A közleményben úgy érvelnek, hogy ebből kiderült, számos európai (pl. az osztrák, finn, görög, holland, portugál, román, svéd) versenyhatóság aktívan foglalkozik az élelmiszer-drágulás jelenségével, valamint több uniós tagállam (pl. Görögország, Németország, Románia) kormánya vagy hatósága alkalmaz, illetve használ különböző árfigyelő, árnyilvántartó alkalmazásokat.

Így a nemzetközi tapasztalatok rávilágítottak arra, hogy a növekvő ártranszparencia, a fogyasztói árak összehasonlíthatósága fokozhatja a versenyt.

EZ PEDIG HOSSZÚ TÁVON IS MÉRSÉKLŐ HATÁSSAL LEHET AZ ÁRAKRA, ILLETVE ERŐSÍTHETI A VÁSÁRLÓI TUDATOSSÁGOT.

Ezért tett Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke versenypártolási javaslatot a kormánynak egy online árfigyelő adatbázis létrehozására Magyarországon, ezek működtetését pedig – a szükséges fejlesztések elvégzése után – a GVH biztosítja.

A kormány támogatja

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter támogatta a GVH kezdeményezését, ezért a felek közös munkacsoportot hoznak létre a lakosság számára is elérhető online árfigyelő adatbázis, illetve ahhoz kapcsolódó webes alkalmazás mielőbbi kifejlesztése, illetve a szükséges jogszabályi környezet kidolgozása érdekében.

A MÁR HÉTFŐN MEGALAKULÓ MUNKACSOPORT TOVÁBBÁ EGYEZTETÉST KEZDEMÉNYEZ AZ ÉRINTETT SZAKMAI SZERVEZETEKKEL.

Az árfigyelés legelőször az élelmiszertípusokra vonatkozóan a kiskereskedelmi szektorra fog összpontosítani úgy, hogy az év második negyedévének végére működnie kell az elektronikus árfigyelő rendszernek.

Az online árfigyelő adatbázistól azt várják, hogy jelentősen megerősíti a transzparenciát, átláthatóvá teszi a különböző árképzési gyakorlatokat, végső soron – a fogyasztók érdekeivel összhangban – hozzájárul a piaci verseny fokozásához, a túlárazás megakadályozásához. „Így összességében elősegíti, hogy az infláció az év végére egy számjegyűre mérséklődjön” – zárják a közleményt.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük