Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Amit a külföldről hazatérőknek tudni kell – karantén, teszt, felmentés a karantén alól


A közleményben emlékeztettek: keddtől ismét szigorodtak a beutazás feltételei, mert egész Európában érzékelhető a járvány második hulláma, a magyar emberek egészségére és munkahelyére pedig az egyik legfőbb veszélyt a vírus behurcolása jelenti. A külföldről hazatérő magyar állampolgárok fő szabály szerint 14 napos hatósági házi karanténra számíthatnak, ez alól csak két, a beutazást követően Magyarországon készült negatív PCR-teszt esetén kaphatnak felmentést – írták.
Tudatták, hogy a munkájuk miatt ingázók segítésére a szomszédos országok állampolgárai és a magyar állampolgárok karanténmentesen jöhetnek be az országba, vagy térhetnek haza, ha a határtól 30 kilométeren belül laknak. Ők Magyarországon és a szomszédos országban is csak a határtól számított 30 kilométeres sávban tartózkodhatnak.
A szabályok értelmében a külföldről érkező magyar állampolgárok és magyar állampolgársággal nem rendelkező családtagjaik személyforgalomban a Magyarországra történő belépéskor egészségügyi vizsgálaton eshetnek át, amelyet kötelesek eltűrni. Ha a vizsgálat során fertőzés gyanúja merül fel, az állampolgárnak az illetékes járványügyi hatóság – a magyarországi lakóhely/tartózkodási hely szerint illetékes járási/kerületi hivatal – által kijelölt karanténban vagy 14 napos hatósági házi karanténban kell lennie. Erről már a határátlépéskor hivatalos dokumentumot kap, a hatósági házi karantént jelző piros cédulát pedig köteles a lakás bejárati ajtajára kiragasztani, és otthonában tartózkodni – írták.
Hozzátették: a hatósági házi karantén betartását a rendőrség ellenőrzi személyesen, vagy az érintett hozzájárulása esetén elektronikusan.
Az érintettek önköltségen két alkalommal – a belépést követő öt napon belül legalább 48 óra különbséggel – elvégeztetett negatív PCR-teszt esetén felmentést kaphatnak a karantén alól. Ez esetben az érintettnek a belépés után ügyfélkapun vagy e-mailben kérelmet kell benyújtania a magyarországi lakó- vagy tartózkodási hely szerint illetékes járási hivatalhoz, Budapesten a kerületi hivatalhoz.
A kérelem benyújtásának díja háromezer forint.
Ismertették: az ügyfélkapus kérelmet bejelentkezés után a www.epapir.gov.hu felületen a Dokumentumok alatt lehet feltölteni. Az illetéket a Magyar Államkincstár által vezetett Eljárási illetékbevételi számlára, a 10032000-01012107 számlaszámra kell utalni. A kérelmező ezután kapja meg az engedélyt, amellyel a tesztelés idejére elhagyhatja a karantént.
Ha mindkét PCR-teszt negatív, a területileg illetékes járási vagy kerületi járványügyi hatóság határozatot ad ki a hatósági házi karantén alóli felmentésről. A karantén csak a határozat megérkezése után hagyható el. Hangsúlyozták: a PCR-teszt nem kötelező, csak abban az esetben kell elvégeztetni, ha az illető szeretne felmentést kapni a karantén alól.
Kitértek arra is: ha valaki a karantén ideje alatt koronavírus-fertőzés tüneteit – láz, fáradtság, száraz köhögés, íz- és szaglásérzékelési zavar – észleli, maradjon otthon, ne menjen közösségbe, és telefonon értesítse háziorvosát. Ha a háziorvos telefonos kikérdezése alapján felmerül a fertőzés gyanúja, de a tünetek alapján a beteg nem igényel kórházi kezelést, otthoni karanténba kerül. Ha a tünetek súlyosak – például nehézlégzés, tüdőgyulladás -, a háziorvos intézkedik a beteg kórházi elhelyezéséről.
Azon laborok listája, ahol SARS-CoV-2 PCR-teszt rendelhető, a www.nnk.gov.hu/index.php/mintavetel-celjabol-felkeresheto-intezmenyek honlapon található.

MTI