Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

A jövő évi minimálbér-emelésre is kihat a koronavírus – később tudjuk meg, mennyi lesz a bérünk


Fotó: hitelforum.hu

A szokásosnál jóval később indulhatnak a bértárgyalások a versenyszférában a járvány okozta bizonytalanság miatt. Idén a 2021-es minimálbérekről is határozniuk kell a feleknek, mivel a jelenlegi, két évre szóló megállapodás 2020-ig szól – írta a Magyar Nemzet.

A járvány miatt az idén a megszokottnál később kezdődnek az országos bértárgyalások. Az első egyeztetések várhatóan október végén lesznek – mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a napilapnak.

A járvány miatt továbbra is nagy a bizonytalanság, ezért a szakszervezetek sem tartják életszerűnek, hogy szeptemberben érdemi tárgyalások indulhassanak a 2021-es minimálbér és a garantált bérminimum összegéről. Érdemi egyeztetésekre várha­tóan a harmadik negyedéves mutatók alapján kerül sor. Az elnök elhúzódó év végi egyeztetésekre számít.

Továbbra is a bizonytalanság határozza meg a versenyszféra szereplőinek mindennapjait, az adatok szerint ráadásul a járvány ismét erőre kapott. Ezért az őszi bértárgyalások várhatóan csak késő ősszel kezdődhetnek el érdemben – közölte a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete (MTSZSZ) is. Egyelőre a szakszervezeti oldal sem alakította ki álláspontját, mekkora fizetésemelésre lenne szükség jövőre, a képviselet ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy elkerülhetetlen a keresetek további növelése.