Kicsivel nőtt a magyar termékek aránya a hazai boltokban, ám a drágulás miatt ez könnyen visszafordulhat – derült ki a Hússzövetség húsvéti sajtótájékoztatóján.
Évente csaknem 8 ezer tonna sonka fogy a húsvéti szezonban, a négymillió háztartásból 3,2 millió vásárol ilyenkor a húsáruból – derül ki a GfK adataiból. Így egyáltalán nem mellékes, hogy kevesebb, mint két hónap alatt 60 százalékkal nőtt a sertéshús ára. Ez új helyzetet teremtett a piacon, még úgy is, hogy az önköltségek már jó ideje brutálisan nőnek – erről is beszélt a Magyar Húsiparosok Szövetsége húsvéti sajtótájékoztatóján Éder Tamás, a szövetség társadalmi elnöke. Felidézte: egyes takarmánygabonák ára két év alatt két-háromszorosára nőtt már a háború előtt is, azóta pedig még tovább romlott a helyzet, hiszen mind Oroszország, mind Ukrajna meghatározó szereplője ennek a piacnak. A húsár emelkedése így némileg enyhített a termelők helyzetén, hiszen a komoly áringadozás miatt egy-másfél évig az önköltségeiket sem fedezte az elérhető ár. Ez azonban nem minden: a növekvő bérköltségek mellett az energia- és egyéb beszállított alapanyagok (például csomagolóanyagok) esetében egy év alatt négy-ötszörös volt a drágulás, ráadásul ma már gyakorlatilag napi szinten változnak a húsipari szereplők költségei – sorolta Éder. Mivel szerinte nem várható a közeljövőben az élősertés árának a csökkenése, mindez óhatatlanul ahhoz vezet, hogy növekednie kell az átadási és a fogyasztói áraknak is, különben a húsipar – amely az elmúlt évben termelését és exportját is növelni tudta – óhatatlanul veszteségessé válik. Ez azért is problémás, mivel a szereplők többségének nincs tartaléka, így hiába állnak a feldolgozók rendelkezésére komoly fejlesztési források, akik a túlélésért küzdenek, ezzel sem tudnak élni majd. Éder ezért a kiskereskedőket is felszólította arra, hogy a korábbinál gyorsabb és rugalmasabb ártárgyalásokra van szükség és arra, hogy a valódi önköltség beépülhessen az árakba.
Mennyit nő az ár?
Éder Tamás arról nem beszélhetett a húsosok sajtóeseményén, hogy várakozása szerint mennyivel fog drágulni a következő hetekben a húskészítménypiac (húsvét idején elsősorban a sonkatermékeknek van topszezonja), hiszen az kartellezést, iránymutatást jelenthetne a gyártóknak, ami versenyszempontból aggályos lenne, de azt el tudta mondani, hogy mit lát az aktuális ajánlatokban.
- Az alacsonyabb árrégióban, vagyis a főtt, hőkezelt sonkaszerűségek piacán maradt az 1500 forint / kilogrammos árszint,
- a minőségibb, lassabb, hagyományos érlelésű termékeknél és a csúcskategóriás (parasztsonka) termékeknél azonban 15-20 százalékos drágulást mutatnak a 2500 / kg felett induló ajánlatok.
Ám ezek a termékek még döntően a mainál 60 százalékkal alacsonyabb sertésárak mellett készültek, vagyis a húsvéti szezon után jön a vízválasztó, amikor is,
- vagy árat kell emelni, ami természetesen sok veszélyt hordoz (érdemi lakossági fogyasztás-csökkenés, importverseny, szétszakadó magyar fogyasztói réteg),
- vagy tönkremennek a tartalékokkal nem rendelkező, jövedelmezőségükben nagyon kifeszített cégek,
- esetleg nem mennek tönkre, de az erősebbek gyorsan felvásárolják őket, vagyis nő a piac koncentrációja.