Közzétette - Kategória - Titkok - Rejtélyek - Összeesküvés elméletek

A hírszerzők a rejtélyes Havanna-szindróma nyomába eredtek


Az amerikai szakemberek régóta vizsgálják már, mi állhat a számos tünettel járó Havanna-szindrómás esetek mögött. Most újabb megállapításra jutottak, de így is sok kérdőjel maradt.

A Havanna-szindrómát – ami fejfájással, látásromlással és hányingerrel, illetve lelki betegségekkel, szorongással és depresszióval is járhat – először 2016-ban észlelték az Egyesült Államok és Kanada havannai nagykövetségének alkalmazottjainál. Később Kínából, Oroszországból és az Egyesült Államokból is jelentették, legutóbb pedig a Bogotában, Párizsban és Genfben is észlelték.

Bár a tüneteket kezdetben a fáradtsággal és a stresszel magyarázta az amerikai kormányzat, nem sokkal később már vizsgálat indult, hogy kiderüljön, pontosan mi okozhatja a rejtélyes megbetegedéseket. Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) nemrég azt állapította meg, hogy a Havanna-szindróma nem egy ellenséges hatalom kitartó támadássorozata.

Az üggyel kapcsolatban most a BBC írt egy új fejleményről: az amerikai hírszerzők közösség szakértői testülete – egy jelentés alapján – úgy véli, hogy a tüneteket bizonyos esetekben egy rejtett eszköz okozhatta. Azt azonban ez a szervezet sem vizsgálta, hogy kik lehetnek érte a felelősök.

A jelentéshez több mint 1000 titkosított dokumentumot nézett át a szakértői gárda, valamint több tanút is kikérdezett annak érdekében, hogy kifejezetten a Havanna-szindrómával kapcsolatban gyűljenek az adatok. Ezek után arra jutottak, hogy a Havanna-szindrómában szenvedők egy részénél nem lehet környezeti vagy egészségügyi állapottal magyarázni a betegséget, így azt valószínűleg egy külső forrás vagy rejtett eszköz okozhatta.

A szakemberek szerint öt lehetséges dolog okozhatta a megbetegedést:

  • akusztikus behatás,
  • kémiai és biológiai anyagok,
  • ionizáló sugárzás,
  • természeti és környezeti tényezők, valamint
  • rádiófrekvenciás és egyéb elektromágneses energia.

Emellett azt is megnézték, hogy egy rejtett eszköz okozhat-e hasonló tüneteket.

Megállapították, hogy valamilyen pulzáló elektromágneses energia, különösen a rádiófrekvenciás tartományban magyarázat lehet a Havanna-szindróma kialakulására, ugyanakkor még mindig nagyon sok a kérdőjel és kevés az információ.

Egy nem szabványos antenna képes ilyen jelet produkálni, könnyen elrejthető, a sugárzott jel pedig a falakon is áthatol. A jelentésben ugyanakkor nem szerepel, hogy milyen eszköz lehetett a forrás, ahogy az sem, hogy szándékos lehetett-e a támadás. Az amerikai kormányon belül azonban többen úgy gondolják, a támadás mögött Oroszország állhat, az ugyanis évek óta kísérletezik mikrohullámmal.

/hvg.hu/