Nem lehet megmondani, hogy hány magyar tudta elhagyni Kijevet. Erről Menczer Tamás külügyi államtitkár beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Az államtitkár elmondta: az öt ukrán határállomás magyar oldalon 0-24 órában teljes kapacitással üzemel, a határon át a múlt csütörtök óta 85 ezren érkeztek Magyarországra Ukrajnából.

Borítókép forrása: Getty Images Hungary
Ijgyártó István nagykövetnek megköszönte az államtitkár, hogy egy ilyen súlyos helyzetben éjt nappallá téve segítenek magyaroknak és nem magyaroknak. Menczer Tamás szerint ami történik, az a legrosszabb forgatókönyv, és mindent meg kell tenni a béke helyreállításáért. A magyar kormány számára a magyarok biztonsága az első – tette hozzá. Ezért nem küldenek se katonát, se fegyvert Ukrajnába, és ezért nem engedélyezik halált okozó fegyverek áthaladását Magyarországon át Ukrajnába – mondta az államtitkár. Az ukrán belügyminisztérium szerint eddig összesen 352 ukrán állampolgár halt meg az orosz invázió során. A hivatal adatai szerint az áldozatok között 14 gyermek is van. Jelenleg 1684 sérültről tud a belügyminisztérium, köztük 116 gyermek is megsebesült. A közleményben arra nem tértek ki, hogy a nyilvánosságra hozott 352 áldozat közül hányan voltak katonák, és hányan civilek. Ezzel szemben Oroszország nem adott ki információt arról, hogy hány orosz halt meg a háborúban, ám azt elismerte, hogy több orosz katona is meghalt és megsebesült – írta a hirado.hu.