Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

800 év után először újra láthatjuk a betlehemi csillagot karácsonykor


A betlehemi csillagot a csillagászok jelen álláspontja szerint valójában két bolygó, a Jupiter és Szaturnusz együttállása hozta létre.

FORRÁS: PINTEREST

A Naprendszer két legnagyobb bolygója, a Jupiter és a Szaturnusz 800 év óta nem volt ilyen közel egymáshoz, mint most karácsonykor lesz, mondják az asztronómusok.

A két gázóriás fokozatosan egyre közelebb kerül egymáshoz a téli égbolton, míg végül december 21-én szabad szemmel szinte egy „csillagnak” fognak látszani. A jelenség hazánkban egész alacsonyan a horizont felett figyelhető majd meg napnyugta után, délnyugati irányban.

A legközelebbi helyzetükben nagyjából a telehold felényi távolságra lesz látható egymástól a két bolygó és ez karácsony napjáig nagyjából így marad.

Már Johannes Kepler úgy vélte a 17. században, hogy a betlehemi csillag történetének a forrása a Jupiter és a Szaturnusz együttállása lehetett. Mások úgy vélték, hogy a napkeleti bölcsek három bolygó, a Jupiter, a Szaturnusz és a Vénusz hármas együttállását követhették.

A Szaturnusz és a Jupiter együtt állasa december 21-én FORRÁS: STELLARIUM

Noha a Vénusz most nem lesz részese az együttállásnak ennek ellenére látványos jelenség lesz az égen, különösen az Egyenlítő környékén, de a világ bármely táján látható lesz.

Egy Twitter felhasználó osztotta meg a képet az egymáshoz közeledő Jupiter és Szaturnusz bolygórólFORRÁS: TWITTER/JONATHAN THANBINGH

Egészen 2080. március 15-éig nem is lesz ilyen közel újra a Jupiter és a Szaturnusz. A következő hasonló együttállás pedig 2400 után következik be, így mindenképpen érdemes megfigyelni a jelenséget, ha lehetőségünk van rá.

„December 21-én éjszaka a két planéta a telihold 1/5-nek megfelelő távolságra látszik majd egymáshoz képest, szinte egybeolvadnak” – mondja Hartigan professzor.

/www.origo.hu/