Közzétette - Kategória - Magyarország hírei - Bűnügyi - Gazdasági - Politikai hírek

190 milliót találtak egy korrupt pénzügyminisztériumi dolgozónál, szerinte a nyugdíjba vonult édesanyja pénze


A Pénzügyminisztérium egyik tanácsosánál összesen 190 millió forint tisztázatlan eredetű pénz került elő, ami állítása szerint nyugdíjba vonult édesanyja pénze.

180 millió forintot őrzött a pénzügyminisztériumi tanácsos a széfjében /Fotó: Magyarország Ügyészsége

Korábban már tudhattuk, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást az ügyben, házkutatások és letartóztatások is voltak. Az ügynek 18 gyanúsítottja van, közülük ötöt tartóztattak le, köztük a tanácsost is.

A 24.hu megtudta, hogy a lefoglalt pénz nagy részét – 190 millió forintot – egyetlen kormánytanácsosnál találták, aki a Varga Mihály vezette Pénzügyminisztériumban, a Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárságán dolgozott.

A tisztviselő lakásán tartott széfben 3,5 millió forintot, majdnem tízezer amerikai dollárt (3,3 millió forintot) és több mint nyolcezer eurót (3 millió forintot) találtak. Ezen kívül trezorkulcsok kerültek elő birtokából, melyekről azt mondta, hogy a kulcsokhoz tartozó széfeket apósa, édesanyja és az ő nevén bérelték. A lap által megismert ügyészségi dokumentumok szerint a Belvárosi Pénzügyi Zrt.-nél kezelt széfben – amelyhez a kormánytanácsosnak is hozzáférése volt – 180 millió forint készpénz volt. A pénzről a minisztériumi tanácsos azt állította, hogy az édesanyja vagyona, amit kezelésre, használatra, megőrzésre vett át tőle.

Az ügyészség szerint a letartóztatott pénzügyminisztériumi tanácsos kialakított egy jól szervezett rendszert, amelyben ő tartotta a kapcsolatot a pályázatírókkal, valamint a támogatást igénylő cégek vezetőivel, akiknek ő vagy az általa bevont további hivatalos személyek jogtalan előnyért cserébe segítettek abban, hogy támogatási kérelmeik sikeresek legyenek, illetve az azokkal kapcsolatban indított ellenőrzések számukra kedvezően végződjenek – írja a 24.hu.