Közzétette - Kategória - Beregi Krónikák, Beregi sziréna, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei bünügyi krónikái, Vezér cikkek

150 ezer forintra is büntethetnek strandolás közben: hol tilos fürödni?


Illusztráció
MTI Fotó: Varga György

Nem lehet akárhol fürdeni, a büntetés mellett a testi épségedet is kockáztathatod, ha nem figyelsz a tiltásokra.Nyáron kevés jobb dolog van a strandolásnál, úszásnál, pláne, ha ez a természet lágy ölén, festői környezetben történik. Ugyanakkor a  helyszín kiválasztása körültekintést igényel, hiszen a tiltott szakaszokon való csobbanás szabálysértésnek minősül, ami súlyos pénzbírságot vonhat maga után.

A szabályozások általában a strandolók védelmét szolgálják, így nem csak a büntetés miatt megszívlelendők. Nem ritka, hogy egyébként közkedvelt, sokan által felkeresett vizekben valójában tilos a pancsolás. Még a Balatonnál is vannak korlátozások.

Figyelni kell a táblákat

A fürdőzés legáltalánosabb szabálya, hogy az arra kijelölt helyen szabad végezni, illetve ott, ahol nem tiltja a rendelkezés. A tájékozódást nehezen félreértelmezhető táblák is segítik. A kijelölt fürdőhelyet általában fehér alapon, hullámzó vízen fekete figurát ábrázoló tábla mutatja. Az úszást, fürdést tiltó jelzéseken a feketével rajzolt figurát piros, átlós vonallal húzzák át. Az előbbi táblával ellátott területeken biztonságos a strandolás, sokszor elsősegélynyújtás is elérhető, valamint a parton zuhanyzók és illemhelyiségek is rendelkezésre állnak. A vízminőség sem jelent egészségügyi kockázatot, és a horgászok madzagjai sem zavarnak be, mert fürdési szezonban a horgászat nem engedélyezett.

Az is fürdés, ami nem annak látszik

Sokan azt gondolják, csak az számít fürdésnek, ha nyakig megmártóznak a vízben, esetleg úsznak. Ez azonban nincs így, a különböző úszóeszközök, felfújható objektumok használata bizony fürdésnek minősül. Tehát a vízibiciklizés, a gumimatracon heverészés és az úszódeszkán hasalás is. Akik ezeket a tevékenységeket tilosban űzik, büntethetők. 

Hol tilos?

A szabad vizekben, legyen szó természetes vagy mesterséges tavakról, csak ott lehet fürdeni, ahol kifejezetten arra kijelölt szakasz van. Egyes folyók erős sodrása még a jó úszókat is könnyen kihívások elé állíthatja. A bányatavak jelentős többségében szigorúan tilos a csobbanás annak ellenére, hogy a nagy melegben erre sokan fittyet hánynak. Az ilyen vizek hirtelen mélyülnek, ráadásul gyakran jéghidegek, hiszen a víztömegük nem tud átmelegedni, ami szintén veszélyekkel jár. A bányászati tevékenység fémhulladékai is sérüléseket okozhatnak. Ugyanakkor nem az összes bányatóban jogszerűtlen a mártózás, Pest megyében is vannak olyan helyek, ahol biztonságos és legális, például a Délegyházi-tavak strandjainál.Hajóútban, kikötők, hajóállomások területén szabálytalan a fürdés, és ugyanez igaz a vízi sporteszközök használói számára kijelölt szakaszokra is. A vízlépcsők és a vízi munkák, valamint az úszó munkagépek és a hidak közvetlen környezete is kerülendő. Sok esetben a parttól való távolság is számít, például a Balatonnál a déli parttól 1000, az északitól 500 méteren belül lehetséges az úszás, pancsolás.

Egyéb körülmények

Korlátozott látási viszonyok mellett a víz tiltott terület. Este, ha a vízfelület kellőképp meg van világítva, engedélyezett a fürdés. A Balatonnál a különböző viharjelzéseknél más-más szabályok érvényesek: az I. fokúnál csak a parttól maximum 500 méterre megengedett a tartózkodás, a II. fokúnál pedig már ki kell jönni a tóból. A szabad vizekben a gyermekek mellé kísérő szükséges, 6 éves kor alatt mindig, 12 éves kor alatt akkor, ha a fiatal még nem úszik jól. Kutyák csak kutyabarát strandokon lehetnek a vízben, ellenkező esetben büntetést is fizethet a gazdi.A szabályszegőket a rendőrökön túl a közterület-felügyelők, a természeti és a halászati őrök is megbírságolhatják, az összeg pedig elérheti a 150 ezer forintot is.A rendőrség hasznos tanácsokkal is ellátja a strandolni vágyókat, például alkohol fogyasztása és közvetlenül étkezés után nem ajánlott a pancsolás. Azok, akik nem biztosak az úszástudásukban, jobb, ha csak a sekély vízben tartózkodnak. Felhevült testtel kerülendő a vízbe ugrálás, hiszen így izomgörcs, sőt szívleállás is bekövetkezhet. Mesés kis tavak Budapest környékén, ahol strandolni is lehet: ingyenes helyeket is mutatunkÉrdemes biztosra menni, és olyan helyeket kinézni, ahol garantáltan lehet fürdeni. Akár autóval, akár tömegközlekedéssel indul útnak a család vagy baráti társaság, ezek a Budapest környéki strandok minden esetben könnyen megközelíthetőek.

/femina.hu/