Közzétette - Kategória - Nyírség hírei, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye krónikája

13,7 milliárdról indul az új nyíregyházi stadion beruházása


A kormány által meghatározott keretösszeg viszont 10,32 milliárd forint, ennek ellenére a közbeszerzési eljárást eredményesen sikerült lefolytatni a kiírónak.

Forrás: nyiregyhazaspartacus.hu

A jelenleg NBII-ben játszó Nyíregyházi Spartacus fociklub új stadiont kap, melyre a kormány 10,32 milliárd forintos keretet biztosított korábban. A kivitelezésre most szeptemberben írták ki a közbeszerzési eljárást, mely alapján egy UEFA II-es, fedett nézőtérrel rendelkező, 8150 főférőhelyes, pályafűtéssel és automata öntözőberendezéssel ellátott játéktérrel, körben rekortán futópályával rendelkező létesítményt kell megvalósítania a szerencsés vállalkozónak.

A munkáért a most közzétett összefoglaló dokumentum alapján nem volt nagy tülekedés, 3 ajánlat érkezett be a kiíróhoz, a BMSK Zrt.-hez, melyek közül egyet találtak érvényesnek – pontosabban a dokumentum szerint a másik két ajánlat bírálatára nem került sor. A munka iránt érdeklődött még a debreceni HUNÉP Építőipari Zrt., valamint a miskolci PEKA BAU 2000 Kft. is.

A nyertes ajánlatot két cég adta be közösen:

  • a Puskás Aréna építésében is résztvevő Épkar Zrt.,
  • valamint a nyíregyházi székhelyű Nyír-Wetland Generál Zrt.,

velük a szerződéskötési moratórium december 28-i lejárta után szerződhetnek.

Ők a munkát nettó 13,7 milliárd forintért fogják elvégezni, ám nem egyedül ketten, több alvállalkozót is bevonnak a feladatokba.

Az összefoglaló tájékoztatás szerint rengeteg feladatot adnának alvállalkozói hatáskörbe, többek között

  • a tervezési munkák,
  • a bontási munkák,
  • a földmunka,
  • a cölöpözés,
  • a víztelenítés,
  • a zsaluzás,
  • a szigetelések,
  • az elektromos munkák,
  • a légtechnika,
  • a környezetrendezés,
  • az állványozás részmunkáit.

Ebben pedig szerepet kap az Épkar Zrt. számára egyáltalán nem ismeretlen társaság, a Magyar Építők Zrt. is, mely egyik kivitelezője volt a Puskás Arénának. De nem ez volt az egyetlen állami megrendelése a cégnek: a Magyar Zene Házán és az új Néprajzi Múzeumon is ez a cég dolgozott. A munkákba bevonnák még a budapesti Linera Mérnöki Iroda Kft.-t is, mely – a honlapjuk szerint – referenciaként tudja felmutatni a Diósgyőri Vár Belsővár rekonstrukciós munkáit.

/mfor.hu/