Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

11 vármegyére adtak ki riasztást: jégesővel és zivatarokkal érkezik a hétvége


Pénteken nyugat felől előbb a Dunántúlon, majd a Duna-Tisza közén is felszakadozik, csökken a felhőzet, és gomolyfelhős, napos idő valószínű helyenként, azonban komoly zivatarok és jégeső is kialakulhat. A Tiszántúlon ugyanakkor sok felhőre számíthatunk, ott legfeljebb rövid időre süthet ki a nap.

Az említett országrészekben egy-egy zivatar is kialakulhat. Éjjel a gomolyfelhők feloszlanak, így nagyobb területen kiderül az ég, de foltokban köd képződhet – írja a HungaroMet.

Pénteken a rétegfelhőzettel borított tájakon is kisüt a nap, így ezt követően ott is, mint másutt, gomolyfelhős, napos idő várható.

Nappali hőmérséklet

 A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12, 18 fok között várható, de az északi völgyekben 10, 11 fok is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között valószínű.

Riasztás

Péntek napközben az Alföld keleti felében, illetve a délnyugati, déli határvidéken alakulhatnak ki, várhatóan kevés helyen zivatarok, amelyeket intenzív csapadék (ált. 15-25 mm, az Alföldön néhol esetleg ennél több) és szélerősödés kísérhet.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük