

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében több száz tanuló vett részt a verseny első fordulóján köztük rengeteg felvidéki és kárpátaljai magyar diák is. Közülük kerültek ki a díjazottak. Legtöbbjük az egyéni versenyben ért el kimagasló eredményt, de vannak köztük olyan diákok is, akik az egyéni versenyben ugyan nem kerültek évfolyamukon a legjobb 10 közé, de két iskolatársukkal együtt csapatban nyújtott kiemelkedő eredményük alapján kaptak meghívást erre az alkalomra. A díjátadót emellett a Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola néptáncos növendékeinek előadásai ls művészeti tanárainak produkcióját is megcsodálhatta a népes számú megjelent.