Heves és Nógrád megyék összeszögellésénél, Gömör és Kishont vármegye legdélebbi kinyúlásában fekszik Zabar – olvasható a régi megyemonográfiában. A XIX. század vége óta sokat fordult a világ, a község most Nógrád megye borsodi határszélén, Magyarország egyik legelhagyatottabb vidékén található. Neve alighanem először szerepelt országos hírekben a múlt héten ott mért mínusz 23 fokos hidegrekord kapcsán, pedig a Zabar helynév már az 1332. évi pápai dézsmajegyzékben előfordul. A falu a XIV. században a pelsőci Bebek família birtoka, később – Zsigmond király (1387–1437) adománya révén – a Perényiek kezére került. Utánuk a Zabari család a földesura, az újkorban pedig, 1756-tól a híres Szontághok a birkosai. Az 1890 előtt ötszáz lelket számláló településen ma sem sokkal többen – alig hatszázan – élnek, a környékbeli bányák bezárása óta többnyire állandó munka nélkül. Ózd felé csak pár esztendeje épült rendes aszfaltút, a szomszédos ceredi határátkelőhely megnyitásának sok évtizedes álma az unión belül válhat valósággá.

A Tarna-patak lapályán elterülő falu egyetlen nevezetessége a Magyarok Nagyasszonyának tiszteletére szentelt katolikus templom. Zabar plébániája már a XIII. században létezett, aminek kétségtelen bizonyítéka az erősen átépített templom középkori hajójának déli oldalán látható három, valamint az egyenes záródású szentély keleti végfalán lévő két román kori ablak. Ezt az első épületet az 1300-as évek derekán, a nagy hatalmú Bebekek idejében gótikus stílusban megtoldották és átalakították, amit a befalazott, csúcsíves kőkeretű bejárat és egy további, szintén a XIV. századra valló formájú ablak tanúsít a déli falon. Egyhajós, keletelt templom. Középkori szentélye egyenes záródású. A déli oldalfalon 2 méternél magasabb csúcsíves kapukeret látható, felette kőből faragott, tölcséres ablakok vannak. A szentély északi falához utólag építették a sekrestyét. A hegyes sisakú torony és a huszártorony újkori bővítés. A hajó belső terét síkmennyezet fedi, félkörívű diadalív kapcsolja hozzá a román dongaboltozatos szentélyt.

A török hódoltság alatt a falu elnéptelenedett, magára hagyott temploma tönkrement. A visszatérők 1725-ben részben kijavították ugyan, de az 1814. évi egyház-látogatási jegyzőkönyv szavaival: „noha jó anyagokból épült, a falak és a tetőzet csaknem teljesen romos”. A vizitáció ezenkívül csupán két kapuját és egy téglából épült oltárát nevezi meg. 1835–36-ban, majd 1923-ban restaurálták, végül 1932-ben a keskenyebb, XIII. századi s a hozzá csatlakozó gótikus templomhajóhoz újabb épületrészt toldottak nyugati irányban, ez utóbbit toronnyal egészítve ki. Az alapos átalakítás során a nyugati kapuzat egyenes szemöldökkövű keretét kiemelték, és befalazták az új előcsarnokba. Fölötte szintén másodlagosan elhelyezett XIV. századi körablak látható. A formás, kései szecessziós ízlésben készült, fagalériás harangtorony hegyes sisakjával kellemes külsőt kölcsönöz a faluszéli réten szabadon álló épületnek.

Az 1954-ben kiadott Nógrád megyei műemlékjegyzék az új berendezési tárgyakon kívül említést tesz a régi főoltár padláson található maradványairól: az aranyozott főpárkányrészről, két páncélos király, Szent István és Szent László alakjáról – „kvalitásos szobrok az 1700 körüli évekből” –, továbbá egy rokokó stílusú, tölgyfából faragott Szentháromság-domborműről. Ezek sorsáról bővebbet nem tudni, az azonban bizonyosra vehető, hogy az újkori renoválások vakolatrétegei alatt bőségesen lappanganak középkori részletek: eredeti falszakaszok, párkányok, boltozatok, román kori és gótikus ablakok és további rejtőzködő épületelemek. Régészeink, műemlékvédő szakmérnökeink számára már nem sok ehhez hasonló „ínyencfalat” maradt hazánk területén.

Nagyobb térképért klikk a képre!