Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Visszatért a tél – a Magyar Közút újra téli üzemmódra vált


A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az előrejelzések alapján újra téli üzemmódra állítja át 94 mérnökségét. Ez többek között azt jelenti, hogy a mérnökségek újra 24 órás szolgálatot látnak el, az ott dolgozók pedig 12 órás váltott műszakokban végzik el feladataikat. Továbbá a szükséges adaptereket és téli üzemben használható munkagépeket is újra bevetik a szakemberek. A jelenlegi járványügyi veszélyhelyzet kapcsán arra is ügyelnek, hogy a különböző műszakokba beosztott kollégák fizikai érintkezésének, találkozásának száma korlátozva legyen, a szüksége eszközök, helyiségek fertőtlenítéséről is folyamatosan gondoskodnak.

A társaság a szükséges megelőző, preventív síkosságmentesítési munkákról is gondoskodik, illetve az Országos Közutak Kezelési Szabályzatának megfelelően, az egyes utak úthálózatban betöltött szerepe szerint a hóeltakarítási munkákról is ütemezetten gondoskodnak.

A szakemberek arra kérik a közlekedőket, hogy a jelenlegi veszélyhelyzet kapcsán fogadják meg a hatóságok kérését, tanácsait és ha tehetik, maradjanak otthon! Akiknek mindenképpen útra kell kelniük a havazásban érintett területeken, tőlük fokozott óvatosságot kérnek, illetve azt, hogy utazásuk előtt mindenképpen tájékozódjanak a www.utinform.hu oldalon az aktuális útviszonyokról és forgalmi helyzetről. Az elmúlt hetek tavaszias időjárása nyomán sokan már lecserélték téli gumijaikat, nyári abroncsokkal ugyanakkor a havazásban, esetleges hófúvással érintett területeken nem javasolják az elindulást a szakemberek.