_VN_a bereg szive_fekv_kk lajkolas

Végső fázisában a vásárosnaményi görögkatolikus templom építkezése (36)[srizonfbalbum id=265]

Vásárosnamény – Végső fázisához érkezett a vásárosnaményi Szent Demeter templom építése Vásárosnaményban. A Vásárosnaményi Görögkatolikus Egyházközséget dr. Keresztes Szilárd megyéspüspök alapította meg 2005-ben. A város központjában kapott telekre Telepóczki Miklós építészmérnök 2008-ban elkészítette a templom, parókia és közösségi ház engedélyezési terveit. A némileg módosított terveket Kocsis Fülöp érsek-metropolita 2010-ben hagyta jóvá. Először megépült a parókia a közösségi terekkel, majd 2011-ben kezdődött a templom építése az alapozással. A betonba öntött alaprajz után az építkezés most, négy év után folytatódik a szerkezetépítéssel. A betonba öntött alaprajz után az építkezés öt év után folytatódott a külső homlokzat hőszigetelésével, a belső munkálatokkal, mint a villanyszerelés, homlokzatfestés, vakolás vagy éppen a templomot körbevevő kovácsoltvas kerítés alapjainak lefektetésével, mely mostanra teljes egészében elkészült. A tavasszal megkezdődő munkálatok ötödik fázisát a honi székhelyű Handell Kft. végezte, melyet a mai napon a szintén helyi, Krutilla Daru cég gépparkjának köszönhetően sikerült véglegesíteni. A munkálatok során a kupola rendbetételére és villámvédelmére került sor.

 

Minden vélemény számít!