Közzétette - Kategória - Bereg, Szatmár és Rétköz térségi krónikái, Rétközi sziréna, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei bünügyi krónikái, Újkenéz

Vasvillával, ásóval, baltával tartotta félelemben férjét egy újkenézi asszony


balta

Újkenéz – A Kisvárdai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 55 éves újkenézi asszony ellen.

A nyomozás adatai alapján a nő újkenézi otthonában előzetes szóváltás után egy ásóval bántalmazta 61 éves férjét 2018. november 18-án. Az asszony az ezt követő hetekben újabb támadásokat indított férje ellen. Egyik alkalommal lakóházuk udvarán egy vasvillával kísérelte meg megszúrni, amit a férfinak sikerült elhárítania, így nem sérült meg. 2018. december 10-én éjjel közös hálószobájukban egy baltával támadta meg férjét, miközben a halálát kívánó szitkokat kiabált. A férfinak ezúttal is sikerült kivédenie a támadást.

A rendőrök a büntetőeljárás adataiból megállapították, hogy az asszony szándéka férjének súlyosabb fokú sérülés okozására terjedt ki. Rendszeresen, naponta fenyegette megöléssel házastársát az újkenézi asszony, ezzel félelemben tartotta a férfit. A rendőrök a nőt folytatólagosan elkövetett súlyos testi sértés bűntett kísérletének, valamint zaklatás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Kisvárdai Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

– Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság –


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük