A közbeszédben gyakran találkozunk a magas hazai adókulcsok kritikájával. Ha nem vagyunk kedvezményekre jogosultak, bruttó bérünk 18,5%-át fizetjük TB hozzájárulás gyanánt, 15%-át pedig személyi jövedelemadó címszóval vonja el az állam. A megmaradó összegből (ami az eredeti jövedelmünk 66,5%-a) javakat vásárolunk, melyeket jellemzően további 27%-os ÁFA terhel. Ezzel máris csaknem felére csökkent vásárlóerőnk – olvasható a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikkében.
A helyzet azonban még ennél is borúsabb: a magyar vállalatok nyereségük után 9%-os társasági adót fizetnek, munkavállalóik bruttó bére után pedig 13%-os szociális hozzájárulási adóval támogatják az államkassza forrásait. Emellett iparűzési adót, extraprofit adót és számtalan egyéb adót is fizetnek a cégek. Ezek óhatatlanul is beépülnek a különböző termékek és szolgáltatások áraiba.
Habár Wagner törvénye, miszerint a közszolgáltatások iránti kereslet és az állami kiadások szintje a gazdasági növekedéssel arányosan nő, nem minden esetben bizonyul igaznak, mégis megfigyelhető, hogy a világ gazdaságilag fejlettebb részein az állam GDP-arányosan több adót szed be.
Forrás: UNU-WIDER, Our World in Data (2023)
A vélemények megoszlanak afelől is, hogy a nagyobb arányú állami költekezés a gazdag országok „luxusa”, vagy pont azért fejlettek ezek az országok, mert sokat invesztálnak pozitív megtérülésű közkiadásokba (pl. infrastruktúra fejlesztés, oktatás, K+F). A magas adók tehát nem szükségszerűen rosszak, a kérdés azok hasznosulása.
De igaz az, hogy sokat adóznak a magyarok?
Forrás: Eurostat (2024)
Mint minden államháztartásnak, a hazainak is elsősorban az adókból és a járulékokból származik a bevétele. Emellett fontos forrás még a régiós szinten is kimagasló EU-s támogatás, de ezenfelül léteznek – kisebb arányban – egyéb bevételek is.
Az uniós átlagnál 3,4 százalékponttal kisebb a magyar állam GDP arányos bevétele, de a 42%-os magyar szint lényegében megegyezik a többi visegrádi ország átlagával. Mozgalmas 20 év alatt jutottunk el idáig. Uniós csatlakozásunkkor nagyobb volt a magyar GDP arányos bevétel, mint régiós versenytársainknál, majd a 2006-os költségvetési konszolidáció céljából bevezetett kiigazítási (megszorító) csomag tovább növelte ezt. A 2010-es kormányváltást követő 5 évben újra megugrott a GDP arányos bevételek szintje (elérte a 48,4%-ot), majd az évtized közepétől növekvő GDP ütemét nem követte a bevételek hasonló mértékű bővülése, így a húszas évek elejére már a visegrádi országok szintjén álltunk e tekintetben, egyre inkább távolodva az uniós átlag 46%-os szintjétől.
Kevesebb bevétel = kevesebb kiadás?
Míg a bevételeket tekintve átlagosak vagyunk a régióban, az ország GDP-jéhez képest a magyar állam költi a legtöbbet a visegrádi országok közül (GDP-jének 49%-át).
Ezzel párhuzamosan 2016 óta minden évben mi halmozzuk fel a legnagyobb GDP arányos hiányt a V4-es országok közül, 2023-ban 6,7%-os deficitünkkel az unió második legnagyobb költségvetési hiányával rendelkező országa lettünk. A térségben kimagasló állami költekezés a közszolgáltatások színvonalán sajnos nem látszik.
