
Képünk illusztráció
A házasság hetét 2008 óta tartják meg hazánkban azzal a céllal, hogy programok sokaságával felhívják az emberek figyelmét a házasságban rejlő értékekre, szépségekre. A kezdeményezés Angliából indult, és világszerte egyre többen kapcsolódnak be a szervezésébe. A házasság hete (február 13–20.), valamint a közelgő Valentin-nap (február 14.) alkalmából
A GÖRÖGKATOLIKUS EGYHÁZ KAMPÁNYT INDÍTOTT A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN, AMELLYEL AZ A CÉLJA, HOGY FELHÍVJA A FIATALOK FIGYELMÉT A HŰSÉG, KITARTÁS, ELKÖTELEZŐDÉS ÉRTÉKEIRE.
A kampány a Magyar Görögkatolikusok Facebook- és a magyargorogkatolikusok Instagram-oldalon fut, utóbbin interaktív játékokkal. A felületeken házaspárok mesélnek arról, hogy szerintük mi kell a hosszú és kiegyensúlyozott házassághoz, és hogyan lehet megküzdeni a kihívásokkal. A párok többsége szerint kapcsolatuk nem szerelem első látásra volt, hanem közös munka, tanulás és tudatos kommunikáció.
Az első megszólalók között vannak a Béres Gyógyszergyár vezetői, Béres József és Béres Klára, akik az idén ünneplik 45. éves házassági évfordulójukat. József édesapját, a Béres-csepp feltalálóját a kommunizmusban kuruzslónak kiáltották ki, a család a rendszerváltozásig keményen küzdött a szer elismertetéséért. Elmondásuk szerint József egyetemistaként készítette fel Klárát az egyetemi felvételire, de az aminosavak és kötések mellett szó esett személyes dolgokról is. Klárát végül felvették a vegyészkarra, 1977 augusztusában pedig igent mondtak egymásnak.
Mindkettőnknek örömforrást jelent a családunk és a munkánk. Van, aki nőként az anyaságra van elhívva, van, aki a munkájának kíván élni, nekem mindkettőre szükségem van a teljességhez
– állította Béres Klára.
József szerint sokan talán lejárt lemeznek tartják, de számukra a legmodernebb alapérték az Isten, haza és család hármasa:
Édesapám végtelenül szerette Magyarországot, én is dolgoztam Amerikában, bejártam a világot, de sose volt kérdés, hogy itt van az otthonom. Senki sem bigottan vallásos a családban, de erős az istenhitünk, amire építeni lehet.
Orosz István görögkatolikus pap, a máriapócsi kegyhelyigazgató és felesége, Obbágy Rita István felszentelése előtt lépett házasságra. Azt tudni kell a görögkatolikus papokról, hogy felszentelésük után már nem nősülhetnek.
AZ EGYHÁZ – MEGTARTVA HAGYOMÁNYAIT – HÁZASEMBEREKET IS PAPPÁ SZENTEL, DE A FELSZENTELÉS RÖGZÍTI AZ ÉLETÁLLAPOTOT.
Ez azt jelenti, hogy felszentelés után a megözvegyülő papok és diakónusok sem nősülhetnek újra. Van tehát döntési szabadság, de még a felszentelés előtt, hogy cölibátusban vagy házasságban szolgálja-e Istent és az embereket.
Rita szerint az ő generációjuk keveset tanult a párválasztásról. A saját bőrükön tapasztalták meg a negatív dolgokat, és nem vették észre idejében a jeleket. Amíg Rita otthon volt a három kicsi gyermekkel, István atya iskolai hittanórák, ifihittan, parókiaépítés, temetések, keresztelők és esketések között vágtatott.
Állandóan egyedül voltam, alig vártam, hogy estére hazaérjen. Ő is alig várta, csak ő azért, hogy lehuppanjon a fotelba. Mindketten csak elvárásokat támasztottunk egymás felé. Ezek kristálytisztán látszódhattak volna, de mi nem vettük észre, mert benne voltunk.
Rita szerint nem attól kell félni, hogy az ember belecsúszik-e egy párkapcsolati krízisbe, hanem hogy megtalálja-e a kiutat, és milyen minőségre lép a bajból.
MTI