Közzétette - Kategória - Bereg, Szatmár és Rétköz térségi krónikái, Beregi Krónikák, Ópályi, Regionális hírek

Vádat emeltek az Ópályiban az út szélén játszó kisfiút elgázoló férfi ellen


Lincseléstől tartott az ópályi gázoló, ezért hajtott el

Ópályi – A Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja azt a férfit, aki tavaly augusztusban, Ópályiban gépkocsival elgázolt egy az út szélén játszó kisfiút. A kialakuló lincshangulat láttán egy helyi kisebbségi képviselő tanácsára a férfi elhajtott, majd értesítette a rendőrséget.

A vádirat szerint 2017. augusztus 15-én délután 18 óra körül több gyermek is az utcán tartózkodott Ópályiban a Széchenyi és a Nyíl utcák kereszteződésében. A gyerekek felügyelet nélkül játszadoztak az úttest mellett, de többször átfutottak a túloldalra is. Éppen ekkor haladt arra gépkocsijával Nyírparasznya felől a vádlott, 67 km/h sebességgel. Bár látnia kellett a gyermekeket, mégsem csökkentette a sebességet, így haladt be a kereszteződésbe. Sajnos a kétéves sértett hirtelen felállt a földről, és futni kezdett a hat méter széles út túloldalára, azonban a vádlott fékezés közben elütötte.

Néhány perc alatt száznál is több környékbeli lakos sietett a helyszínre, és körbevették a vádlott gépkocsiját. Az elszabadulni látszó indulatokat egy helyi kisebbségi önkormányzati képviselő határozott fellépése fékezte meg, aki megkérte a vádlottat, hogy gépkocsijával hagyja el a helyszínt, illetve nyugtatta a felháborodott embereket is. A vádlott ennek megfelelően cselekedett, majd a falu szélén leparkolt, és telefonon értesítette a rendőrséget.

A gyermeknek több sérülése keletkezett: koponyazúzódás, arczúzódás, agyrázkódás, valamint légmell alakult ki nála, és eltört a combcsontja is. A sérülések három hónap alatt gyógyultak meg.

A baleset elkerülhető lett volna, ha a vádlott az útszakaszra megengedett sebességgel, azaz maximum 50 km/h-val közlekedik.

Az ügyész azt indítványozta a vádiratban, hogy a bíróság pénzbüntetést szabjon ki a vádlottal szemben, valamint tiltsa el a közúti járművezetéstől.

Külön nyomozás folyik annak tisztázására, hogy a szülőket terheli-e felelősség a gyermekek felügyelet nélkül hagyása miatt.

Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség