Közzétette - Kategória - Beregi Krónikák, Regionális hírek, Rendezvények, Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

V. Trófeamustra Vásárosnaményban


V. Trófeamustra Vásárosnamény

Vásárosnamény – Ötödik alkalommal rendezte meg a napokban Vásárosnaményban a gím- és dámbikavadászata után a trófeamustrát a Felső-Tisza-vidéki Vadgazdák Szövetsége. Különösen nagy jelentősége van a már hagyománynak számító rendezvénynek, hiszen a beregi térségben, különösen a Bockerek Vadásztársaság területén mindkét vadból kapitális agancsosok kerültek terítékre.

Nem kerülnek külföldre

Kiss B. Zoltán, a szövetség elnöke köszöntőbeszédében arra helyezte a hangsúlyt – és a szemet gyönyörködtető több mint 130 trófea mellett a szövetség vezetői is megbizonyosodtak arról, – hogy a hivatásos vadászok szeretik szakmájukat. A megye minden területéről érkeztek vendégek a szakmai konferenciára, sőt jöttek olyan érdeklődők Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből, valamint a Duna–Tisza közéből is, akik elejtettek egy-egy szarvast a korábbi hetekben a térségben.

Oláh Miklós, a Bockerek Vadásztársaság hivatásos vadásza arról számolt be, hogy ma már több a hazai vadász, mint a külföldi, ami azért is értékelendő, mert így a nemzeti kincset jelentő kapitális trófeák nem kerülnek külföldre. A gondos, tudatos vadgazdálkodás eredménye, hogy gím trófeából 12,76 kg-os, dám trófeából pedig 5,55 kg-os agancsokat is láthattak az érdeklődők.

Fegyelmezett vadgazdálkodás

A megnyitó után a következőkről tájékoztatta lapunkat Kiss B. Zoltán:

– A trófeamustrát azzal a céllal rendezzük meg, hogy a vadászok kiértékeljék az elejtett trófeákat minőség szerint, tapasztalatokat cseréljenek úgy a vadászok, mint a hivatásos vadászok. Fontos továbbá az is, hogy nyissunk a civilek, főleg a gyermekek irányába, közelebb hozzuk a számukra a vadászatot, a természet szeretetét. Még nincs vége a 2015-ös vadászszezonnak, ez egy előminősítés, még nem bíráltak el minden trófeát hivatalosan, de azért az itt kiállított agancsok már mutatják az idei év eredményét.

– Hadd emeljem ki a 12,75 kilogrammos bika trófeát, ami önmagában is 230 pontot ér. Biztos vagyok abban, hogy az országban bármelyik vadgazdálkodónak is méltó terítéket jelentene egy ilyen bika.

– Az elmúlt években fokozottan és folyamatosan fegyelmezett vadgazdálkodás jellemezte ezt a vidéket, különösen a Felső-Tisza vidékét, a Bereget. Ebből adódóan a gímállomány elérte a 9–11 kilogramm közötti erősségű bikákat, a dám esetében pedig gyakoriak a 4,5–5 kilogramm közötti súlyú agancsú bikák. Közel egyharmaduk érmes, s közel egyharmaduk belföldi vadászok által elejtett trófea – tette még hozzá a szövetség elnöke.

A természet szépsége

Szerettük volna megtudni, mi Kiss B. Zoltán kedvenc nagyvadja, amit szívesen cserkész be, de a szövetség elnöke diplomatikusan így válaszolt:

– A természet annyira sokrétű, hogy nemigen lehet önmagában egy vadat kiemelni. Úgy hiszem, a szalonkázástól a bikabőgésig a természet olyan örökséget, olyan szépséget nyújt, ami az embert minden nap magával tudja ragadni.

Szabolcsonline


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük