Útrekonstrukció, zöldfelület növelés és parkoló fejlesztések indul Vásárosnaményban

Vásárosnamény – Továbbra is lendületben a Bereg szíve, ahol folytatódnak a város élhetőbbé tételét szolgáló nagyszabású fejlesztések – tájékoztatta szerkesztőségünket Filep Sándor polgármester.

A városvezető a folyamatban lévő fejlesztések számos területét érintette, így a zöldterület növelésről a fásításról, a parkolóhelyek kialakításáról is szót ejtett. A város környezetbarát szemléletmódjának kialakítása jegyében így évente megközelítőleg 80-100 fa kerül majd kiültetésre városszerte. Kifejtette továbbá, hogy a város növekvő forgalma miatt az beszűkült, így számos lakóingatlan vásárolt és bontott le az Önkormányzat, a parkolóhelyek fejlesztése és növelése érdekében. Kiemelt területe ennek a Jókai utcán vásárolt ingatlan, ahol 30+30 darab parkoló kerül megépítésre, melynek bővítéséről a jövőben sor kerülhet majd. E mellett a mentőállomással szemben is parkolóhelyek kerülnek kiépítésre, mely további fásítással és zöldfelület növeléssel, valamint a Eötvös utca teljes aszfaltozásával kerül majd kialakításra. A pakolóhelyek bővítése ezzel nem ért véget, hiszen az Önkormányzat tervei között szerepel a Szabadság tér mögötti területen, egy megközelítőleg egy 80 férőhelyes parkoló kialakítása is. A városvezető ezt követően a város egészét érintő, fél milliárd forintból megvalósuló útfelújításra is kitért. Az útfejlesztések így a Szabadság teret, a Kossuth utcát, a Rákóczi utcát, a Radnóti utcát, a Kölcsey utcát, valamint az Árpád utcát érintik majd, ahol körforgalom is kivitelezésre kerül majd. Végezetül az újonnan épülő ruhagyár terveire is kitért. Befejezésül elmondta, hogy az általa vezetett önkormányzat célja, hogy egy komfortos kisvárost alakítsanak ki, így a városlakók türelmét és megértését kéri majd a közeljövőben.

A teljes interjút itt tekintheti meg: