Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Újabb felújítási program jelent meg Magyarországon


Megjelent a falusi templomok felújítását biztosító kormányhatározat a Magyar Közlönyben – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton. Gyopáros Alpár tájékoztatása szerint a Magyar Falu Programban már több ezer falusi épületet, iskolákat, óvodákat, bölcsődéket, orvosi rendelőket, szolgálati lakásokat, kultúrházakat újítottak fel.

A kormánybiztos a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben emlékeztetett, a kormány májusban arról határozott, hogy még idén elindítja az új, tízéves templomfelújítási programot, amelyet a Magyar Falu Programban az agrárminisztérium a miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárságával valósít meg.

Gyopáros Alpár ismertette,

erre a célra ebben az évben 2,5 milliárd forint áll rendelkezésre. A program kedvezményezettjei egyházi jogi személyek, a támogatás pedig az egyházi hitéleti ingatlanok védelmét, felújítását, eszközbeszerzését és bővítését szolgálja.

A projektben kizárólag ötezer fő alatti magyarországi településeken lévő templom, kápolna, istentiszteleti hely felújítása támogatható, a finanszírozás formája vissza nem térítendő egyedi támogatás, 5 és 25 millió forint közötti összeg igényelhető. A támogatási intenzitás mértéke 100 százalék, így önerő biztosítása nem szükséges – részletezte.

A kormánybiztos közölte, a támogatott tevékenységet idén január 1. és 2026. december 31. között végezhetik el az érintettek. A támogatási igényeket kizárólag elektronikusan, a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszerben lehet benyújtani, a határidő június 30., 16 óra.

A Magyar Falu Program tízmilliárd forint keretösszegű kiírása szerint az ötezres lélekszám alatti települések július 2-tól nyújthatják be pályázataikat a százszázalékos, előfinanszírozott támogatásra. A kormánybiztos ismertetése szerint a pályázat hét különböző területen biztosít forrást.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük