Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák, Gazdaság

Újabb drágulás vár az autósokra – Megkezdődött a téli kerékcsere szezon


gumi

A szokottnál korábban kezdődött az idén a téli kerékcsere szezonja, a gumiabroncsok az elmúlt évhez képest csaknem 5 százalékkal drágultak – közölte az Abroncs Kereskedőház az MTI-vel. A közlemény szerint a cég 11 budapesti szervizében már most több mint 70 százalékos a szerelőállások kihasználtsága, és a nagy rohamot a következő hetekre várják.
Pollák Péter, az Abroncs Kereskedőház kereskedelmi és marketingigazgatója a közleményben elmondta, hogy a tavalyinál 20 százalékkal több szerelőállással készülnek a szezonra, mert arra számítanak, hogy a következő hetekben szervizeiket több tízezer autós keresi fel.
Megjegyezte: az országosan tapasztalható munkaerőhiány miatt biztosan lesznek olyan országrészek, ahol csak jelentős, akár több hetes várakozás után tudják lecseréltetni a nyári gumit az autósok.

A gumiabroncsok az idén mintegy 5 százalékkal drágultak egyrészt a forint folyama, másrészt a gyártáshoz szükséges alapvető nyersanyagok – szénszármazékok, a szintetikus és természetes gumi, valamint az acél árának – újabb világpiaci növekedése miatt. Így két év alatt az áremelkedés egyes termékeknél elérheti a 10 százalékot is – áll a közleményben.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük