Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák, Közélet

Új Nemzeti alaptanterv: Reggel kilenckor kezdődhet az iskola?!


iskola 4
November végére elkészül az új Nemzeti alaptanterv (NAT) koncepciója – értesült a Magyar Idők. Lapunk úgy tudja, ez tartalmazza majd egyebek mellett az új kerettantervekre, valamint a tanév átstrukturálására vonatkozó javaslatokat. Emellett foglalkozhat a 9-kor kezdődő iskolakezdés kérdésével is, amelyet azonban ha be is vezetnek, csak opcionális lesz az iskolák számára. Ennek oka, hogy – mint arra a pedagógusszervezetek vezetői már felhívták lapunk figyelmét – egy ilyen átalakítás túl nagy változást jelentene a családoknak, hiszen a szülők többsége 8 órára jár dolgozni.

Mint arról lapunk a közelmúltban beszámolt, az ötödik NAT korábban tervezett 2018-as hatályba lépése várhatóan 2019-re tolódik. Ez azt is jelenti, hogy a tanévi struktúra átalakítása először a 2019/2020-as tanévben valósulhat meg. A módosítás egyik célja, hogy a gyerekek terhei csökkenjenek. Rövidebb lehet a nyári szünet, ezzel párhuzamosan hosszabb lenne például az őszi és a tavaszi szünet.

Palkovics László oktatásért felelős államtitkár a Pesti Srácoknak adott interjújában elmondta: az új NAT koncepciójának kidolgozása a Köznevelési Kerekasztal tartalomfejlesztési munkacsoportjában már zajlik, egy előzetes tervet tavasszal már megtárgyaltak. Az előkészítésbe bevonják a Magyar Tudományos Akadémia munkatársait, a felsőoktatás, a Köznevelési Kerekasztal és a szakmai szervezetek képviselőit egyaránt.