Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák, Gazdaság, Közélet

Tovább korlátozhatja a kormány a rászoruló idősek ellátására vonatkozó szabályozást


nyugdijas idos
Tovább korlátozhatja a kormány a rászoruló idősek ellátására vonatkozó szabályozást: a házi gondozásuk időtartamát ezentúl nem írja majd elő a törvény, csak az kaphat biztosan teljes ellátást, aki vállalja, hogy kifizeti ennek az árát.
A legrosszabb állapotban lévő idős emberek kerülhetnek még rosszabb helyzetbe, ha a parlament elfogadja az Emberi Erőforrások Minisztériuma törvénytervezetét, amely törölné azt a szabályt, hogy az otthoni ápolásban részesülő magyarok naponta hány óra ellátásra jogosultak – írja a Magyar Nemzet a kezébe került javaslatra hivatkozva.

A házi segítségnyújtásban részesülők otthonukban kapnak segítséget a vásárláshoz, csekkfeladáshoz, evéshez, takarításhoz, mosáshoz. Az ellátást a helyi önkormányzatok nyújtják, amihez normatív támogatást kapnak az államtól.

Jelenleg minimum egy, legfeljebb napi négy óra gondozásra lehet jogosultságot szerezni. Azzal, hogy az időtartam előírását törlik, semmi sem határozza majd meg, hogy kit, naponta hány órában kell támogatni.

A napilap kiemeli azt is, hogy miközben szűkítik az ingyenesen vagy száz forint óradíjért igénybe vehető ellátások jogosultjainak körét – és már a gondozás időtartamára sem lesz garancia -, bárki igénybe veheti majd az önkormányzatok házi segítségnyújtását, aki megfizeti ennek az árát. Esetükben azt sem nézik majd, hogy az állapotuk alapján rászorulnak-e az ellátásra.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük