Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák, Gazdaság

Több pénzt vihet haza 43 ezer ápoló és 18 ezer orvos


ápoló

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára sajtótájékoztatóján azt mondta, plusztámogatásuknak köszönhetően havi nettó 270 ezer forintra nőhet a szakorvosi minimálbér. A kormány a háziorvosokat is támogatja: hozzájárulnak az asszisztensek fizetéséhez és az üres háziorvosi praxisok betöltéséhez.

Rétvári Bence elmondta, több pénzt vihet haza az a 43 ezer ápoló és 18 ezer orvos, akiknek az alapbérét már korábban megemelték, de a különböző pótlékaik és juttatásaik (az ügyeleti-, készenléti-, és túlóradíjak) nem emelkedtek. Ezek növelésére a kormány idén 12,8 milliárd forintot szán.

A fiatal orvosok juttatásai is nőhetnek. A szakorvosi minimálbér 270 ezer forintra nőhet azzal, hogy a szakvizsgázott havi 151 ezer forint plusztámogatásban részesülnek. A rezidenseket oktató orvosok pedig rezidensekként havi plusz 50 ezer forintot kapnak.

Rétvári Bence a háziorvosok támogatásáról is beszélt. A kormány – a tavalyi évhez hasonlóan – idén is 10 milliárd forintos támogatást ad a háziorvosi alapellátás támogatására, amit az orvosok az asszisztenseik bérére fordíthatnak. Emellett a kormány összesen 500 millió forint letelepedési támogatást ad azoknak a háziorvosoknak, akik olyan praxisra pályáznak, ahol legalább 1 éve nincs háziorvos, és legalább ezer ellátottért felelnek. A fejenként 6-10 millió forintos támogatás feltétele, hogy az orvos legalább négy évig az adott helyen praktizáljon. A háziorvosok a praxisok megvásárlásához is kérhetnek támogatást: erre 250 millió forintos keret áll rendelkezésre.

A sajtótájékoztatón szó volt a szociális szférában dolgozók helyzetéről is. Rétvári Bence azt mondta, az itt dolgozó 93 ezer embernek idén is folyósítják a tavaly bevezetett ágazati bérpótlékot, amely fejenként 12 ezer forint pluszt jelent számukra. A magasabb végzettségű munkavállalók részére pedig idén is bérkiegészítést fizetnek. Ez egy 30 éve a pályán lévő, szakmunkás végzettségű gyermekfelügyelő esetében 36 ezer forint pluszt jelent, egy pályakezdő szociális munkás esetében pedig 44 ezer forintot.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük