Több mint négyszáz kilogramm halfogás a IV. Turkó Sándor tűzoltó horgász emlékversenyen

Több mint négyszáz kilogramm halat fogtak a megyei tűzoltókTöbb mint négyszáz kilogramm halat fogott huszonegy versenyző, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tűzoltószövetség a IV. Turkó Sándor tűzoltó horgász emlékversenyén, pénteken Nyíregyháza-Oroson, a 41-es számú főút melletti horgásztavon. Az első hat helyezettet és a legnagyobb halat fogó versenyzőt díjazta a szövetség, a különdíjat pedig ezúttal is a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Balesetmegelőzési Bizottság ajánlotta fel. Kocsis Antal ny. tű. alezredes ismertette a versenyszabályokat, köztük azt, hogy a horogra akadt halakat a mérlegelés után vissza kell engedni a tóba, illetve egy bottal lehetett horgászni, úszós, vagy fenekező módszerrel. Amurok, szürke harcsák, süllők és keszegek vártak a csapatokra, akik mind a megyei hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltóságokról indultak az idei versenyen. A tűzoltók ezúttal is megmutatták, hogy nem aprózzák el a fogott mennyiséget, összességében 406 kilogramm halat fogtak ki a tóból.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a BeregiHirek.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Minden vélemény számít!