_VN_a bereg szive_fekv_kk teremtorna namény lajkolas
Bereg Járási Önkéntes mentőcsoport (6)

Illusztráció

13 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkéntes mentőszervezet, összesen 8,5 millió forint támogatást kapott az Országos Katasztasztrófavédelmi Főigazgatóságtól. A pénzt eszközökre, védőruhákra, és gépjárművekre költhetik a csoportok.
Katasztrófavédelem: több millió forintos eszköztámogatás az önkéntes mentőszervezeteknek 13 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkéntes mentőszervezet, összesen 8,5 millió forint támogatást kapott az Országos Katasztasztrófavédelmi Főigazgatóságtól. A pénzt eszközökre, védőruhákra, és gépjárművekre költhetik a csoportok. Közel 1400 tagja van a megyénkben működő önkéntes mentőszervezeteknek. A jogszabály szerint polgári védelmi szolgálatra azok jelentkezhetnek, akik betöltötték a 18. életévüket, valamint egészségügyileg és fizikailag is alkalmasak a feladatra. Gyenge László, megyei polgári védelmi főfelügyelő azt mondta, céljuk, hogy minél nagyobb számban önkéntesekkel töltsék fel a szervezetet. A megyénkben tevékenykedő önkéntesek ezentúl még hatékonyabban vehetnek részt – például – az árvízi védekezésben, a műszaki mentésekben és az eltűnt személyek felkutatásában, ugyanis egy pályázat révén 13 csoport, több mint 8 millió forint támogatást nyert el az országos szervezettől. Ezt az összeget elsősorban eszközökre, védőruhákra és gépjárművekre fordíthatják az érintettek.

Minden vélemény számít!