Több méter magas, hulladékkal csipkézett fal az iszapban; erre a rendkívüli képződményre bukkantak a nyár végén lelkes önkéntesek, amikor saját építésű hajóikkal eveztek a Tiszán. Nem csoda, hogy szúrta a szemüket a látvány, hiszen éppen szemetet szedtek a folyón. A szívszorító képződményre a Tisza felső szakaszán, Zsurk község előtt, egy Tisza-kanyarban bukkantak rá expedíciójuk során a Tiszai PET Kupa résztvevői, a PET-kalózok. Az áradások során számtalan hulladékfajta rakódott le iszappal keveredve, amiből egy szabályos hulladékfal jött létre, melyben a szakértők szerint közel egy évtizedes hulladékdarabok is megbújhattak. Bárki okulhatott belőle
A napokban véget érő, a fővárosban megrendezett Ökoindustria kiállításon ezt a furcsa zsurki képződményt is megnézhették a látogatók. A bemutatón a szervezők az elmúlt évek egyik legsikeresebb civil környezetvédelmi kezdeményezése, a Tiszai PET Kupa hulladékgyűjtő expedícióját, küzdelmeit és kalandjait mutatták be az érdeklődőknek, azért, hogy mindannyian okuljunk abból, mi minden kerül modern életünkből a természetbe.
– A PET Kupa mint szemétszedő, hajós verseny, bár a nyáron ért véget, a munka most kezdődik csak igazán. Kiállítások, ismeretterjesztő előadások és rekordkísérletek valósulnak meg hónapról hónapra, melyek ráirányítják a figyelmünket élő vizeink állapotára. Ezeknek az akcióknak volt köszönhető a kiállítás is – mondta Búsi Lajos, a programot támogató Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság megbízott főigazgató-helyettese. – Célunk nem volt más, mint felhívni a figyelmet a Tisza szennyezésére és élő vizeink védelmének fontosságára. Mert nemcsak az óceánban vannak úszó szemétszigetek, hanem Szőke Szerelmünk, a Tisza vizében is. Amit a forrásnál a patakba engedünk, az egyszer eljut az ártereinkbe, az ivóvizünkbe, a világ óceánjaiba, onnan pedig… talán még a tányérunkra is – hívta fel a Kelet-Magyarország olvasóinak figyelmét a probléma súlyosságára Molnár Dávid Attila, a PET Kupa ötletgazdája.
– Tarnavölgyi Gergely –
- Vásárosnaményi Krónikák
- Elsőkézből a Beregből
- Fejlesztések a Bereg szívében
- Beregi rendezvények
- Beregi krónikák
- Turisztika a Beregben
- Regionális hírek
- Megyei krónika
- Kékfény
- Sport
- Magyarország
- Érdekességek
- Beregi- Szatmári- és Nyírségi barangoló
- Látnivalók, túrautak, várak, templomok
- Összeesküvés elméletek
- Olvasóink küldték
- Olvasóink kérdezték
- Olvasóink rovata
- Látnivalók, túrautak, várak, templomok
- Szerelem, Szex és Párkapcsolat
- Beregi és magyar népszokások
- Életmód tippek és praktikák
- Kreatív és Hobbi sarok