Közzétette - Kategória - Regionális hírek, Rendezvények, Szatmár hírei, Vezér cikkek

Tíz éves a szatmári Szivárvány Színház amatőr színtársulata


10 éves a Szivárvány Színház amatőr színtársulat Csenger (32)

Városunkban 2006-ban alakult egy amatőr színtársulat, mely az óta is működik, Szivárvány Színház néven. Repertoárjukban elsősorban népies színdarabok, paraszttréfák, vásári komédiák, kabaré jelenetek találhatók, de játsszák Hans Sachs, Móricz Zsigmond, Rejtő Jenő, Kéri Ferenc műveit is. Minden évben önálló estet szerveznek, melyet rendre teltház előtt adnak elő. Találkozhatunk velük falunapokon, városi rendezvényeken, könyvbemutatón, de szavalnak a magyar kultúra, illetve a költészet napján, többször lépnek színpadra a határ túl oldalán is. Rendszeresen adnak elő gyerekeknek szánt darabot, melybe bevonják a helyi iskola tanulóit is. Visszatérő vendégei a Debreceni Nemzetközi Betlehemes Találkozónak, a mátészalkai Amatőr Színjátszó Találkozónak. Hetente tartott próbáik mindig jó hangulatban, szinte családias légkörben telnek. A csoport létszáma 8 fő.
Vezetőjük: Nagy Imrén, Ancsa
A tagok: Katona Levente, Katona Klaudia, Mester Zsolt, Papp Bernadett, Méder Márk Ervin, Nagy Andrea, Juhos Ferenc
A 10 éves Szivárvány Színház tagjainak Csenger Város Önkormányzata nevében Forján Zsolt emléklappal és ajándékkal köszönte meg, hogy ennyi éven keresztül képviselik városunkat, ápolják a hagyományokat, és a kultúrát.
A Szivárvány Színház tiszteletére rendezett vacsorán az ünnepelt mellett az amatőr Színjátszó találkozó résztvevőit is vendégül látták, melyen Dócs Attila polgármesteri referens köszöntötte a vendégeket.
„Tisztelettel és szeretettel üdvözlök mindenkit. Ugyan úgy a kedves vendégeket, mint a helyieket, akik most ünneplik 10 éves fennállásukat. Én azt kívánom, hogy ünnepeljük együtt a 20 éveset is, a 30 éveset is. Reméljük, hogy egy kicsit kibővülve lesztek itt, és hogy ezek alatt az évek alatt még több színvonalas előadásban lehet majd részünk ugyan úgy, mint ahogyan ez a mai napon is volt.”
A vacsora nagyon jó hangulatban telt, ahol a zenéről Mulatós Fecó gondoskodott.
A születésnapi vacsorán Vincze Zoltán és Csernyi Endréné, is megtisztelte a csoportot jelenlétével.

[slideshow_deploy id=’109667′]

Csenger Város Önkormányzata


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük