Közzétette - Kategória - Bereg, Beregi Krónikák, Beregi Sport krónikák, Regionális hírek, Rendezvények, Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Tivadar András edzői húzása, három pontot ért Vásárosnamény csapatának


 

[fbvideo link=”https://www.facebook.com/BeregiHirek/videos/990913260997733/” width=”650″ height=”365″ onlyvideo=”1″]

[srizonfbalbum id=22]

Vásárosnamény – A labdarúgó megyei II. osztály Kelet-Magyarország-csoport 19. fordulójának mérkőzéseit rendezték a hét végén, ahol az éllovas Vásárosnamény, az utolsó helyen álló Tiszakóródra látogatott. Az elvártaknak megfelelően éles mérkőzésre számíthattunk, hiszen az első számú kihívó, Vámosoroszi csapata döntetlent ért el Beregdarócon, míg a hazai csapat számára a kiesés elkerülése érdekében, minden pontra szüksége volt. Ennek tudatában kezdett a hazai gárda, akik meg is lepték a tabella élén álló vendégeket, melyből egy kontratámadást követően vezetést is szereztek. A kissé álmosan kezdő vendégek, aztán bebizonyították miért is állnak a tabella élén. Bár az első félidőben Fortuna még nem állt melléjük, hiszen számtalan ziccert és helyzetet sikertelenül fejeztek be.

[fbvideo link=”https://www.facebook.com/BeregiHirek/videos/990931947662531/” width=”650″ height=”365″ onlyvideo=”1″]

A második félidőben Vásárosnamény kapujához szögezte ellenfelét. A második félidő derekán, az 57. percben, Szűcs Béla tanítani való bombagóljával egyenlítettek a vendégek. Számtalan helyzetet alakítottak ki ezután a naményiak, de gól nem született. A mérkőzés fordulópontja a 81. percben következett el, amikor Peregrin Richárd helyett, Bíró József lépett pályára, aki 2 perccel később egy mintaszerű akciót követően bombázta  a hálóba a játékszert, győzelmet szerezve ezzel csapatának. Tivadar András bravúros edzői húzása, így három pontot ért Vásárosnamény csapatának, amely így már 8 ponttal vezeti a tabellát Vámosoroszi csapata előtt.

[slideshow_deploy id=’100048′]

Tiszakóród - Vásárosnamény mérkőzés (1)

További eredmények:

Tiszakóród - Vásárosnamény mérkőzés (3)

Bajnokság állása:

Tiszakóród - Vásárosnamény mérkőzés (2)

Tiszakóród–Vásárosnamény 1–2 (1–0)

Tiszakóród, 150 néző, v.: Kósa Gy.

Tiszakóród: Mudri A. – Lelt J., Ballai Z., Majoros Sz., Farkas Z., Algács M., Hedermann G. (Paulik Z.), Nagy J., Sipos J., Horváth G., Császár P. Játékos-edző: Nagy János.

Vásárosnamény: Csordás A. – Bicskó G. (Barta F.), Balogh T., Danku J. (Illés P.), Fejes J., Deskó D., Szűcs B., Sebestyén G., Mándi L., Bancsi G. (Balázs G.), Peregrin R. (Bíró J.). Edző: Tivadar András.

Gól: Horváth G., illetve Szűcs B., Bíró J. Ifi: 3–7.

Nagy János: – A bajnokesélyes csapattal szemben tisztességesen helytállunk.
Tivadar András: – Ez olyan, mint az angol élvonal, mindenhol meg kell szenvedni a győzelemért. Gratulálok mindkét csapatunknak.

További eredmények:

Beregdaróc–Vámosoroszi 3–3 (2–1)

Beregdaróc, 80 néző, v.: Sinka Z.

Beregdaróc: Ábrán G. (Kelemen R.) – Varga T., Antal S., Szász K., Lukovics J. (Ecsedi Á.), Kovtun, Kizman G. (Ábrán Cs.), Veress R., D. Pethe K. (Veress R.), Lizák Bence, Béres R. Edző: Baracsi Endre.

Vámosoroszi: Szaniszló Á. – Márton J., Kerekes Sz., Somogyi T., Jóni R., Baráth F., Somogyi R., Róka R., Balogh P., Bartha K., Riskó T. Edző: Orosz András.

Gól: Lizák Bence 2 (egyet 11-esből), Béres R., illetve Riskó T. 2 (egyet 11-esből), Bartha K. Kiállítva: Antal S. (83. perc). Ifi: 0–12.

Baracsi Endre: – A mai meccsen ismét két kapussal kezdtünk, a sérült játékosom csatárposzton még gólt is szerzett, de sajnos a másik cerberus igen rossz napot fogott ki. Ennek ellenére volt tartása a csapatnak, kétszer is talpra álltunk vesztett helyzetből. Van mire most büszkének lennünk.
Orosz András: – Vereséggel felérő döntetlen született, hiába játszottunk óriási fölényben, az antifoci ellen gyenge játékkal nem lehet nyerni. A hazaiak nagyon lassították a játékot, minden pontrúgást percekig végeztek el, ehhez pedig partner volt a játékvezető is. Gratulálok a hazaiaknak a pontszerzéshez, végülis rúgtak nekünk három gólt, és elsősorban magunkban kell keresnünk a hibát.

Kölcse–Tyukod 6–0 (3–0)

Kölcse, 60 néző, v.: Czene.

Kölcse: Ludnanszki (Fazekas T.) – Algács E., Botos V. (Lakatos Gy.), Sztáraszta F., Pinyasko (Paládi P.), Sira T., Repljyk, Zavanyi B., Logoida (Nádasdi Gy.), Szkunzjak, Botos Á. (Szakács T.). Edző: Simon Csaba.

Tyukod: Iricsek D. (Somlyai A.) – Feka N., Kasu Á., Berki N., Lakatos S. (Sipos M.), Lakatos I., Feka J., Csaholyi Cs., Lakatos Gy., Lakatos A., Tóth F. Edző: Nagy József.

Gól: Szkunzjak 3, Logoida, Pinyasko, Lakatos Gy . Ifi: 0–1.

Simon Csaba: – Névnapja alkalmából gratulálok Róka Kanatisznak, a hentesek gyöngyének! Jó játékkal, könnyedén nyertünk.
Nagy József: – A nyilatkozatomhoz az újság sportoldala sem lenne elegendő, maradjunk annyiban, a következő meccsre rendet teszek.

Nábrád–Milota 0–3 (0–2)

Nábrád, 80 néző, v.: Kiss L.

Nábrád: Pásztor A. – Sárai G., Pásztor Z. (Móré Sz.), Mercz J. (Takács A.), Balogh Gy. (Kovács B.), Mercz Z., Szabó T., Pásztor L., Fábián G. (Mercz L.), Pásztor N., Hopka N. (Tejfel D.). Edző: Végh András.

Milota: Kánya G. – Pap R. (Delényi A.), Siket L., Nyilas B., Csokai S., Németh A. (Jakab J.), Fóris I., Balogh S., Lukács Martin, Lukács Márk (Danó M.), Rozsályi J. (Tóth K.). Edző: Rétfalvi Róbert.

Gól: Lukács Márk 2, Németh A. Ifi: 1–0.

Végh András: – Minősíthetetlen.
Rétfalvi Róbert: – Végig mezőnyfölényben játszottunk, rengeteg helyzetet elpuskáztunk. Ha jól tudok számolni, akkor ezzel a három ponttal hatodik helyen vagyunk. Gratulálok a fiúknak!

Csenger–Szatmárcseke 0–3 (0–0)

Csenger, 100 néző, v.: Bendik J.

Csenger: Bélteki L. – Barna I., Sopota S., Mona Á., Tóth Z. (Horváth Z.), Pankotai I., Garda P. (Gaál K.), Geletey Z., Budz M., Katona P., Orosz F. Edző: Juhász Ferenc.

Szatmárcseke: Bőnyei B. – Kóczé G., Bozsányi F., Della S., Homoki J., Mándi Z., Vajda A., Varga Z., Mándi Zs., Magula M., Bakó K. Edző: Hadadi Ferenc.

Gól: Bozsányi F., Vajda A., Varga Z. (11-esből). Ifi: 0–3.

Juhász Ferenc: – Beleestünk egy feneketlen mély kútba, és csak zuhanunk tovább, és tovább…
Hadadi Ferenc: – Megérdemelt győzelmet arattunk. Bencének mielőbbi felépülést kívánunk, a három pontot a csapat Szűcs István ötvenedik születésnapjára ajánlja fel. Gratulálok az ificsapatunk idei első sikeréhez is.

Nyírmeggyes–Nyírcsaholy 2–2 (2–0)

Nyírmeggyes, 100 néző, v.: Lucsik.

Nyírmeggyes: Puskás Z. – Tóth G., Horváth J., Székely Zs., Nagy Zs., Ruszinkó B., Éles B., Balogh J., Hornyák Zs., Kovács L., Széles M. Edző: Bulyáki Zoltán.

Nyírcsaholy: Szűcs K. – Molnár Sz., Ilku T. (Kósa Sz., Pálfi L.), Putirka B., Szabó V., Bégány G., Kovács J., Kovács Á., Balogh Zs. (Licz B.), Jónás P., Bégány Zs. (Balogh J.). Edző: Zsatku Zoltán.

Gól: Balogh J., Kovács L., illetve Jónás P. 2 (egyet 11-esből). Ifi: 2–3.

Bulyáki Zoltán: – Kezdjük összekapni magunkat, de remélem, ennél csak jobb jöhet.
Zsatku Zoltán: – Nehéz meccsen vagyunk túl. Erős széllel szemben adtunk egy félidőnyi előnyt ellenfelünknek. Reális eredmény született.

Mérk-Vállaj–Tarpa 3–0 (1–0)

Mérk, 150 néző, v.: Tomori P.

Mérk-Vállaj: Boros V. – Schupler Sz., Bálint M., Rostás L., Lakatos J. (Sarbau M.), Szilágyi G., Osváth Z. (Böszörményi G.), Tóth K., Cimpam, Bozsányi S., Szimuly Gergő (Florin O.). Edző: Szimuly Gábor.

Tarpa: Bodnár B. – Ködöböcz N., Antal R., Tar E., Egresi G., Djacsenko (Tóth R.), Kovács A., Péter Gy., Oros E., Rozman S., Szabó A. (Dávid G.). Edző: Görög Csaba.

Gól: Osváth Z. 2, Szabó G. Ifi: 0–5.

Szimuly Gábor: – Kitűnő csapat ellen taktikus, fegyelmezett játékkal teljesen megérdemelt győzelmet arattunk. Dicséret illeti közönségünket, mely győzelembe hajszolta a csapatot.
Görög Csaba: – Gratulálok az ellenfélnek.

Tunyogmatolcs–Tisztaberek 4–4 (3–2)

Tunyogmatolcs, 100 néző, v.: Pethő P.

Tunyogmatolcs: Jakab A. – Kovács F. (Kisgyörgy T.), Tisza S., Szarka Sz. (Vadász T.), Kiss I., Varga P., Fóri A., Jakab T. (Csercsa J.), Deli L. (Somogyi Z.), Vince R. (Szabó R.), Franku A.. Játékos-edző: Kisgyörgy Tibor.

Tisztaberek: Makay Z. – Juhász A., Rudnák N. (Kiss G.), Makszim G., Szabó L. (Kálló A.), Tóth J., Lukács N., Bencze Á., Nagy J. (Molnár R.), Császár T. (Lázár R.), Juhász N. Edző: Oroszi István.

Gól: Franku A. 3, Vince R. (11-esből), illetve Nagy J., Tóth J., Juhász N., Makszim G. Ifi: 1–3.

Kisgyörgy Tibor: – Fordulatos mérkőzésen a végén meccslabdát hibáztunk, így elúszott a győzelem lehetősége. Boldog születésnapot kívánunk Kovács Ferencnek, és köszöntjük a névnaposainkat.
Oroszi István: – Reális eredmény született.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük