tisza-nagykovete-nem-mindennapi-vendeg-jart-a-vasarosnamenyi-tuzoltoknal-1

Vásárosnamény – Ismét ország- és világszerte elismert személy tisztelte meg a Bereg szívét, Vásárosnaményt, ahol nem más, mint Hidvégi-Üstös Pál, a Tisza Nagykövete látogatott a történelmi beregi városba. A Tisza fenntarthatósága mellett a hagyományok őrzését és a nemes célok mellett való kiállást is kiemelten fontosnak tartó túlélési- és navigációs specialista, extrém sportoló, túravezető. A Tisza Nagykövete ennek megfelelően újabb feladatnak feküdt neki: a BeregFest Bike Tour nevű jótékonysági kerékpáros túrán Budapestről eltekert Ukrajnába, a határ menti Beregszászra, hogy hirdesse: Ukrajnának az EU-ban a helye és ebben a közeledésben fontos szerepet játszik Magyarország, mind pedig a határ menti Beregszász. Ráadásul egy 150 éves velocipéd replikával tette meg a 400 kilométeres táv nagy részét, és társasága is volt: Takár Károly aknaszlatinai óbányász és Dezső Sándor hódmezővásárhelyi triatlonista is vele tekert. Érintették Beregszász hat testvérvárosát, Gödöllőt, Hatvant, Kiskörét, Tiszaújvárost, Nyíregyházát és Vásárosnaményt. Vásárosnaményba érve első állomásuk a vásárosnaményi Önkormányzati Tűzoltóság laktanyájába vezetett, ahol a város tűzoltói, élükön Kóróczki László parancsnokkal, aki szívesen vezette körbe a jótékonysági túra brigádját. A méltán híres sportoló és társai ha kis időre is, de bepillantást nyerhettek a tűzoltók mindennapjaiba. A körtúra során megismerkedhettek a tűzoltó eszközökkel, érdekes mentési szituációkkal és természetesen tűzoltó történetekkel.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a BeregiHirek.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Minden vélemény számít!