Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák, Gazdaság

Teljes átalakulás: leáldozott a hazai turkálóknak


turkálóA piac eddig dinamikusan növekedett, de most hirtelen megtorpant a bővülés.  A legutóbbi egy évtized alatt a használtruha-piac 10-12 milliárd forintos forgalma 35-36 milliárdra nőtt, vagyis megháromszorozódott. A növekedés folyamatos volt, évről évre gyarapodtak a turkálók. Egészen 2016-ig, amikor megállt a növekedés, 2017-ben is csak vánszorgott a piac, nem mozdult előre a korábbiakhoz képest – írja a blokkk.com.

A boltok ötöde bezárt

A turkálók száma 2000 körül ötezer felett mozgott. A boltszám 2012-ben érte el a csúcsot, 7416 darabbal, ezután viszont olvadozni kezdett a hálózat. A legutóbbi boltszámláláskor, 2017-ben már csak 6100 használt ruhás butik működött, tehát közel ötödük elbukott. (A boltszám csökkenése egyébként minden áruterületen megfigyelhető, az újruhás boltoknál is.)

Ennyit keresnek az eladók

Bérben már nem az olcsóság jellemzi a használtruhás boltot, bár az eladók 177 ezer forintos havi bruttó átlagkeresete elmarad az újruhás boltokétól (ott tízezerrel több a bér) és a többi bolt átlagától (ahol 195 ezer körül mozog), de nem is a legrosszabb. A négy főnél nagyobb turkálókban körülbelül 1500 eladó dolgozik. A ruházati kereskedelemben nem kötelező a szakképesítés, így az átlagkeresetek jóval a 138 ezres minimálbér felett vannak.

Itt vannak a turkálók

A legnagyobb használtuha-hálózatot a Háda működteti, amely a plázákba is betört, 10 milliárd feletti forgalmával, félezer dolgozóval – a piac nagyjából harmadát teszi ki. A többiekre a százmilliós nagyságrendű árbevétel jellemző, bár akad még milliárd közeli is. A legnagyobb használt ruhás nagykereskedő a székesfehérvári TexTrade, évi 4-5 milliárd körüli árbevétellel, több mint 300 dolgozóval.

A legtöbb turkálót Budapesten találni, több mint 1200 közül lehet választani. A legtöbb használtcikkes bolt a belvárosban lelhető fel, a legtöbb az V. kerületben (123 darab). És ha a szűken vett belvároshoz hozzávesszünk néhány szomszédos kerületet is (VI., VII., VIII., IX., XIII.), akkor a szám több mint félezerre ugrik. A legkevesebb a XXII. kerületben van, nyolc üzlet, de a XXIII. kerületben is csak eggyel több van az ilyen egységekből.

Pest megyében is sok turkáló van (561 darab), majd Szabolcs következik (509), de Hajdú, Csongrád és Békés megyékben is átlag feletti a számuk (300-400). A legkevesebb Nógrádban van (121).

Angol, holland ruhát hoznak

A származási helyeket nézve listavezető az angol, majd a holland forrás, de az olaszoktól is sok ruha érkezik. A nagykereskedők bálákban és kilóban számolják az árat – akad 180 forintos, gyakoribb a 200-300 forintos kilós ár, de van 600-700 forintos is. A nagyker után a turkálósok kilóra adják, vagy egyenként beárazzák a terméket.

A turkálókban nagyon széles az árskála, itt is megjelent a luxus, a levetett márka, ami azért jócskán széthúzza az árakat, akad tízezer forintos nagyságrendben árult használt cucc is.

faktor.hu