Tarcsa Csaba: 66 büntetőeljárás folyik az “unokázós” csalás ügyében

tarcsa csaba

Illusztráció

Az unoka nevében kérnek országszerte pénzt csalók a hiszékeny nagyszülőktől, nem szabad bedőlni a szélhámosoknak! Az ország több településén ténykedő csalókat fogott el a rendőrség. A két, egymástól függetlenül működő bűnözői csoport idősektől legalább 42 esetben úgynevezett unokázós módszerrel csalt ki összesen csaknem 12,5 millió forintot. A módszer lényege, hogy felhívtak a telefonkönyvből kiválasztott embereket, és azt mondták, az önkormányzattól rendkívüli támogatást kapnak vagy egy szolgáltató nevében ígérnek nekik pluszpénzt, ajándékot.

A beszélgetés alatt pedig feltérképezik, hogy a kiválasztottaknak egyedül élnek-e, vannak-e hozzátartozóik, unokáik. A kiválasztott célszemélyt néhány nap múlva – gyakran este – felhívták, az unokájának adták ki magukat vagy azt mondták, az ő megbízásából telefonálnak, mert “nagy bajban van”, és azonnal szüksége van készpénzre. A kicsalt pénzt pedig a lehető leghamarabb át is veszik.

Tarcsa Csaba, az Országos Rendőr-főkapitányság főkapitányi biztosa elmondta:országszerte  66 büntetőeljárást folytatnak ilyen ügyekben, és 23-an vannak előzetes letartóztatásban. Leginkább a fővárosban és a Budapesthez közeli megyékben ténykedtek ilyen csalók.

Heves megyében január-februárban szaporodtak el az “unokázós” csalások, két elkövetőt azonosítottak, egy 38 éves gödöllői és egy 57 éves jászfényszarui férfit.

Március 17-én Gödöllőn és Jászfényszarun házkutatást tartottak, és telefonokat, telefonkönyveket, térképeket foglaltak le, valamint az elkövetéshez használt járművet.

Az előzetes letartóztatásban lévő férfiakat egyelőre 12 bűncselekménnyel gyanúsítják, amelyeket Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém, Pest, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megye településein követtek el. Valószínűsíthető azonban, hogy még harminc őhozzájuk köthető amivel mintegy tízmillió forintnyi kárt okoztak.

Aranyos Gábor, a soproni rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője arról számolt be, hogy az általuk március elején elfogott, azóta már előzetesbe került 45 éves győri férfi és 29 éves győri nő 12 alkalommal csalt ki idős emberektől 200-800 ezer forint közötti összegeket, összesen 2,5 millió forintot Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém megyében. Harmadik társuk, egy 31 éves férfi  strómanként vette át a pénzt.

blikk.hu

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a BeregiHirek.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Minden vélemény számít!