Újra be kellene vezetni a háztartástant az iskolákban, és fontos lenne megtanítani a gyerekeknek a családi munkamegosztást is.
Sok gyerek és fiatal felnőtt sem tudja, hogy „mi fán teremnek” a gyümölcsök. Nem tudják, hogy néz ki a karalábé, vagy a sárgadinnye. A befőzésről, a lekvárkészítésről, vagy a savanyúságkészítéséről meg végképp fogalmuk sincs. A Somogy megyei Törökkoppányiban ezen kívántak változtatni. Tantárgy lett a befőzés és a tartósítás az általános iskolában. Az iskola célja, hogy a gyerekek elsajátítsák a befőzés elméleti és gyakorlati ismereteit, hogy akár felnőttként kereset kiegészítésre is szert tudjanak tenni. Hiszen az elrakott lekvárt, vagy savanyúságot akár értékesíteni is tudják majd.
„Egyre kevesebben élnek már Törökkoppányiban, és sok szőlőhelyet és gyümölcsöst senki nem használ, ezeket a gyümölcsöket gyűjtjük össze és használjuk fel” – mondta a törökkoppányi általános iskola igazgatója, Varga Andrea.
A gyerekeket megtanítják a savanyú- és befőtt készítésre, továbbá házi készítésű szappanokat is gyártanak. A programot 5 éve kezdték el, tanórán kívüli foglalkozás keretében. Mára azonban már az új kerettantervükbe is beépítették, az osztályfőnöki, a technika és a matematika tantárgyak keretében.
Az elrakott termékeket később értékesítik a gyerekek, a befolyt összeg pedig az osztálypénzt gyarapítja. Varga Andrea úgy véli, hogy ez a gyerekek számára hasznos tevékenység, egy újszerű élmény, és ezen túl fejleszti az osztályok összetartó erejét is. „Nagyon sok a hátrányos helyzetű gyerek is, akiknek, ha ez nem is kitörést, de kereset kiegészítési lehetőséget fog nyújtani” – mondta az iskolaigazgató.
Újra be kellene vezetni a háztartástant az iskolákban– ezt már Jenei Jánosné, befőző mester mondta, aki úgy véli, hogy fontos lenne megtanítani a gyerekeknek a családi munkamegosztást is. „Annál jobb nincs, mikor a család közösen elrakja a kertben megtermelt zöldségeket és gyümölcsöket” – magyarázta.
Jenei Jánosné arról is beszélt, hogyha valaki panelben lakik, akkor sem lehetetlen küldetés a befőzés. A piacon ugyanis könnyedén beszerezhetjük az őstermelőktől a zöldségeket és gyümölcsöket, amit otthon kényelmesen elrakhatunk télire.
Öt évvel ezelőtt három településen a Völgy Hangja Egyesület indította el azt a kezdeményezést, hogy az iskolások megismerkedjenek a befőzés, a tartósítás folyamatával. „A Völgy Hangja a mélyszegénységben élők integrációjáért a tabi kistérség három településén indította el projektet. Ahogy az egyesület projektvezetője Madarász Anna elmondta: nagyon örülnek neki, hogy a tantervbe is bekerülhetett a program” – mondta.
A projekt célja az volt, hogy az apró, elöregedő somogyi falvakban tartsák az embereket, ugyanis az elvándorlás jelentős problémát jelent. „Ezzel a programmal is azt szeretnénk, hogy ösztönözzük a fiatalokat arra, hogy önfenntartással, vagy vállalkozás indításával lássák azt, hogy vidéken is érvényesülni tudnak, nem kell elhagyni a településeket” – mondta Madarász Anna a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.