Támogatják a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását

Advent Vásárosnaményban AdventiProgramok_Vasarosnameny2018kicsi Advent Vásárosnaményban 2018 (2)

Esélyegyenlőség - Végveszélyben a szociális foglalkoztatá

Jövőre 42 milliárd forinttal támogatja a kormány a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató akkreditált cégeket – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten. Fülöp Attila a Főkefe Közhasznú Nonprofit Kft. XIV. kerületi telephelyén tartott sajtótájékoztatón közölte, a támogatásra október 30-ig lehet pályázni elektronikus úton. A felhívás részletei a kormany.hu oldalon találhatók.

Az ideihez képest emelkedik a támogatás, 2018-ban 39,5 milliárd forintra lehetett pályázni – jelezte az államtitkár.

Elmondta azt is, hogy országszerte több mint 350 akkreditált cég mintegy 30 ezer megváltozott munkaképességű embert foglalkoztat, és ezt a számot tovább szeretnék növelni.

Az elmúlt évek gazdasági növekedésének köszönhetően ma már munkaerőhiány is előfordul, ezért fontos megtalálni azokat, akiket be lehet vonni a foglalkoztatásba – hangsúlyozta az államtitkár, hozzáfűzve: ilyen “tartalékot” jelenthetnek a megváltozott munkaképességűek is.

Kiemelte, a kormány mindig olyan programokat támogat, amelyek a fogyatékossággal élők önálló életvitelét segítik, hogy a lehető legteljesebb és leghasznosabb tagjai lehessenek a társadalomnak, s értékteremtő és hasznos munkát végezhessenek.

Csizi Péter, a Főkefe, az Erfo és a Kézmű Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a cégeknél mintegy kilencezer embert foglalkoztatnak, munkavállalóik több mint 85 százaléka pedig megváltozott munkaképességű.

A vállalatoknak 20 ezer hazai és külföldi partnerük van, piacvezetők a nyomdaipar, az irodatechnika és a háztartási áruk területén – közölte.

MTI

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a BeregiHirek.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Minden vélemény számít!