Közzétette - Kategória - Anno a Beregben, Beregi- Szatmári- és Nyírségi barangoló, BeregiHirek.hu

Tákos és a mezítlábas Notre Dame


mezítlábas Notre Dame

A Felső-Tisza vidékének egyik legszebb és legismertebb temploma, magyarországi népi építészet gyöngyszeme, a „mezítlábas Notre Dame”, a tákosi református templom.

A templom rövid története

A templom 1766-ban épült, amit az egyik kazettán is látható írás is emlékeztet, „ANNO 1766-BAN, DIE 30 JUNY”.

Úgy tartják, hogy „a nép emelte magának fából és sárból”, Mária Terézia idejében, aki megtagadta a követ és a téglát a református vallást gyakorlóktól. A tákosiak így is gyönyörű templomot építettek abból, ami bőven volt a beregi embernek, fa és sár.

Az idő vasfoga a templomot sem kímélte számos felújítás után a jelenlegi formáját 1986-ban érte el régi rajzok, képek alapján. A 2001-es árvíz a templomot is elérte. Azóta szépen felújítva várja a látogatókat.

A templom leírása

A templom favázas, paticsfalú (vesszőből font, sárral tapasztott fal) és fazsindelyekkel fedett. A falak vesszőfonatra tapasztott agyagból és sárból készültek, és mivel a sarat mezítláb kellett dagasztani, ezért nevezik „mezítlábas Notre Dame”-nak.

Belső tere számos kéz munkája, mégis egységesnek hat, a népi építészet egy remek példája. A mennyezeten 58 festett kazettatalálható – Asztalos Lándor Ferenc mester munkáját dicsérik –, melyeken különböző virágmotívumokat csodálhatunk meg, a közéjük tett feliratos táblákon pedig a templomépítés története olvasható. Érdekes módon a fakazetták között nincs két egyforma. Mindez jól érvényesül a fehérre meszelt falak egyszerűsége mellett. A templomhoz egy 16 méter magas, galériás torony is tartozik.

A templom meglepően pici, padlója döngölt agyag, mennyezetét szinte kézzel is el lehet érni. A malomkövön álló hatszögletű szószék is hasonlóan gazdagon díszített.

A mennyezeten úrhímzésre emlékeztető világot láthatunk. A beregi keresztszemes hímzés híres növénymotívumairól, melynek Tákos az egyik központja.  Jellemző motívumok a tulipán, szarvas, színekben a piros és a kék dominál. A templomnak van egy ikertestvére is, mely Csetfalván, a határon túli Kárpátalján található.

A templom melletti fa harangtornyot az 1980-as években eredeti rajzok alapján építették újjá.

Különlegesnek számít az épület megvilágítása is: az ablakok napkelettől déli irányban helyezkednek el a falon, így a fény körbejár, a lemenő nap pedig az egészen keresztülvilágít. A templom december 24-én új életre kel, ilyenkor a fény pontosan az első sorban lévő magyar jelképére, a turulra esik.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük