Közzétette - Kategória - Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Szívből jövő, szép szavakkal és műsorral köszöntötték az időseket Vásárosnaményban


Vásárosnamény – Az ENSZ 1991-ben rendezte meg első alkalommal az Idősek világnapját október elsején. Azóta a világ sok országában, így a Bereg szívében is évről évre szerveznek programokat ebből az alkalomból, hogy felhívják a figyelmet az idős emberekre, arra, hogy tapasztalatuk, tudásuk révén hasznos tagjai a társadalomnak. A Koncz Edina vezette vásárosnaményi Idősek Otthonában a hagyományoknak megfelelően idén is gálaműsorral fejezték ki megbecsülésüket az ott, valamint a városban élő idősek iránt. A családias hangulatú rendezvény kezdetén Koncz Edina, az Idősek Otthonának vezetője köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében kiemelte a szülők, nagyszülők önzetlen gondoskodását, az idős emberek tiszteletének fontosságát, hiszen a megbecsülésük nélkül magunk sem kaphattunk volna annyi szeretetet, törődést, családi összetartást. Az intézményvezető szavait követően, a város nevében Filep Sándor polgármester, valamint dr. Balázsy Erzsébet alpolgármester asszony mondott köszönetet a vásárosnaményi nyugdíjasoknak, amiért az elmúlt évtizedekben nemcsak családjaikért, hanem a város fejlődéséért is sokat tettek és tesznek, mely által megbecsülés, szeretet és tisztelet illeti őket. Az ünnepi köszöntők sorát Erdei Tamás, a nemrégiben kinevezett, új görög katolikus atya zárta. A szervezők idén is színvonalas műsorral és apró ajándékkal várták a vendégeket. Így először köszönthette a város időseit a Vásárosnaményi Férfikar, akik számos stílust felölve szórakoztatták a zsúfolásig megtelt ebédlő közönségét. Az Idősek Világnapja rendezvény vendégei hatalmas tapssal mondtak köszönetet az ünnepi műsor szereplőinek. A férfikar műsorát vendéglátás követte: a szépkorúak jóízűen falatozták az ízletes, finom házi süteményeket, mely közben többször is dalra fakadtak.