Színpompás tavaszi varázslat: Több ezer tulipán terítette be a Bereg szívét, Vásárosnaményt!

sarkanyhajo roadshow gergelyiugornya

Színpompás tavaszi varázslat - Több ezer tulipán terítette be a Bereg szívét, Vásárosnaményt! (2)
Vásárosnamény – A Bereg szíve minden évszakban ámulatbaejtő csodákkal várja az itt lakó, vagy éppen ide látogató turistákat. A legszebb évszak mégis a tavasz, mikor a természet újjászületve téli álmából, milliónyi színes virágával színesíti Vásárosnaményt és külterületeit. Természetesen kiemelkedő szerepe van ebben Vásárosnamény Város Önkormányzatának is, mely számos ilyen városszépítő projekt segítségével próbálja évről-évre szebbé tenni a várost. A városi kertészet gondozásában már ősszel több ezer, számos színben pompázó tulipán került kiültetésre, gondolva ezzel a tavasz még színpompásabbá tételére.
Az eredmény megkérdőjelezhetetlen, hiszen a hamisítatlan tavasz beköszöntével milliónyi színben pompázó tulipán tenger ejti ámulatba a Bereg szívének köztereit és parkjait. Az elképesztő látvány a városlakókat és az ide érkezőket is ámulatba ejti, hiszen számtalanul pózolnak, fényképet készítve ezen virágcsodák tövében. Nem csoda, hiszen a tulipán tündöklése a tavaszi Bereg egyik leggyönyörűbb színfoltja, nem véletlenül a világ egyik legkedveltebb tavaszi növénye.
Filep Sándor, Vásárosnamény polgármestere

A várost szépítő virágcsodákról megkérdeztük a város első emberét, Filep Sándort is. A polgármester kérdésünkre elmondta, hogy Vásárosnamény Város Önkormányzata évek óta nagy hangsúlyt fektet a város zöldterületeinek és virágszigeteinek kialakítására. A köztereken és parkokban idén is látható tavaszi virágcsodák ezen tudatos előkészítő munka eredményei. A térség legnagyobb kitörési pontja a turisztika, melyben a Bereg Szíve évek óta élen jár. Szervesen hozzájárulnak ehhez ezen köztéri virágkompozícók is, hiszen az impozáns látvány nem csak a városlakóknak, hanem az ideérkező turisták számára is felejthetetlen élményt biztosítanak. Ezúton is köszönöm Heteiné Balázsi Margit és a kertészetben dolgozók áldozatos munkáját, mely által városunk minden évszakban élhetőbbé és egyre látványosabbá válik.

 

 

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a BeregiHirek.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Minden vélemény számít!