Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák, Közélet

Szeptembertől már az óvodában elkezdődik a nemzeti nevelés


nemzeti nevelésNagyobb hangsúlyt kell fektetni a legkisebbek nemzeti öntudatának erősítésére – derül ki az óvodai nevelés országos alapprogramjának nemrégiben elfogadott módosításából. Emellett meg kell ismerkedniük a magyarság eredetével, történelmével és legfontosabb nemzeti szimbólumaival – olvasható a Népszava cikkében.

Már idén szeptembertől hangsúlyosabban meg kell jelennie az óvodai nevelésben a nemzeti identitástudatnak is a július 25-én kiadott alapprogram módosítása szerint, hiszen az óvoda „a gyermek nyitottságára épít, és ahhoz segíti a gyermeket, hogy megismerje szűkebb és tágabb környezetét, amely a nemzeti identitástudat, a keresztény kulturális értékek, a hazaszeretet, a szülőföldhöz és családhoz való kötődés alapja” – idézi a Népszava a módosítást.

Mostantól a magyar népmesék, versek, mondókák mellett a magyarság eredetét, történelmét feldolgozó mondáknak is helye van az óvodai nevelésben, míg a rajzfoglalkozásokon meg kell ismertetni a 3-7 éveseket egyes népművészeti elemekkel és a nemzeti szimbólumokkal. További feladata lesz még az óvodáknak, hogy a határon túli magyar intézményekkel erősítse a kapcsolatot.

 


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük